Feszültségekkel teli mérkőzésen maradt alul a Phoenix

A bajnokság 16. fordulójában a Salgótarjáni KSE csapatát fogadta hazai környezetben a Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK. A január 22-én lejátszott mérkőzés alapvetően kiegyenlített párharcot hozott, de a fokozatosan növekvő feszültséget a nógrádiak tudták eredményesebben kezelni.

Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK – Salgótarjáni KSE: 77-86 (13-18, 23-23, 18-21, 23-24)

 

Dekoncentráltan kezdte a Phoenix a mérkőzést: rendre rosszul fejezte be támadásait, míg a Salgótarján hét egységet gyűjtött a harmadik percig, amikor is Gáspár Balázs közelijével megkezdődhetett a lassú felzárkózás. Bár az egyenlítésig nem jutott el a csapat, elérhető közelségben tudta tartani ellenfelét a 13-18-ra végződő negyedben.

A második játékrész gólgazdag, látványos kosárlabdát hozott. Mindkét csapatnak sikerült felpörögnie, és a negyed második felében úgy tűnt, a Phoenix bírja jobban az iramot. Gáspár zsákolásával egy pontra zárkózott fel a Tiszaújváros, de a nógrádiak ismét el tudtak lépni vendéglátójuktól. Bár hamarosan Hill is bemutatott egy látványos zsákolást, a második negyed is ötpontos különbséggel zárult (36-41).

Biztató volt a harmadik negyed egészen annak nyolcadik percéig, hiszen jórészt 3-4 pontos közelségben volt egymáshoz a két csapat, és folyamatosan a levegőben lebegett az egyenlítés lehetősége. Az etap hajrájában azonban most is a Salgótarjánnak jött ki jobban a lépés: az utolsó két perc rohamaival nyolcpontosra növelte előnyét (54-62).

A záró negyed rendkívül feszült légkörben telt. A Tiszaújváros szívós küzdelmet folytatott a fordításért, ami be is következett a hetedik percben egy Hill-zsáknak köszönhetően (72-71). A Salgótarján azonnali időkérése viszont hasznosnak bizonyult a vendégek számára. Egy távolival rögtön visszavették a vezetést, amire Hill még válaszolni tudott (74-74), ám ezt követően végleg elveszítette az irányítást a Phoenix. A vendégek újabb kosaraira alig-alig sikerült válaszolni, megszaporodtak a szabálytalanságok (megérkezett a harmadik és a negyedik technikai fault), s végül a valamivel nyugodtabban játszó salgótarjáni együttes gyűjthette be a két pontot (77-86).

A vereség ellenére is ki lehet emelni remek egyéni teljesítményeket: Jaywuan Hill (21 pont, 7 lepattanó, 3 szerzett labda, 6 kiharcolt fault), Gáspár Balázs (17/3 pont, 3 lepattanó, 3 szerzett labda, 1 assziszt, 3 kiharcolt fault, 3 blokk), Szabó Norbert (11/3 pont, 2 lepattanó, 3 szerzett labda, 3 assziszt, 5 kiharcolt fault, 2 blokk), Pöstényi Zoltán (10 pont, 5 lepattanó, 4 kiharcolt fault).

 

Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK: Kiss Balázs (3), Gáspár Balázs (17/3), Jaywuan Hill (21), Pongrácz Gergely (2), Szilasi Bence (2). Csere: Jónás Bence (4/3), Pöstényi Zoltán (10), Taskó István (-), Szabó Norbert (11/3), Szabó Dániel (-), Kovács Zoltán (7/3), Molnár Bence (-). Vezetőedző: Szendrey Zsombor.

 

Szendrey Zsombor vezetőedző: „Nehezen kezdtük ezt a mérkőzést. A saját hibáink mellett – nem szoktam ezzel foglalkozni, de sajnos most szükségét érzem – a játékvezetők a technikaik sorával újabb rossz döntésekbe sodorták a csapatot, ez pedig befolyásolta némileg a meccset. Azt is meg kell említeni ugyanakkor, hogy miután az utolsó két percben átvettük a vezetést, három hibát is elkövettünk – és ez nem a játékvezetőkön múlott. Megpróbálunk pénteken javítani a Győr ellen, remélem, addigra megnyugodnak a kedélyek”.

A mérkőzés statisztikája.

Kerényi György