Nem jött ki a lépés az U20-nak

Az U20-as Bajnokság 18. fordulójában, február 1-jén a SMAFC otthonába látogattak el a Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK fiataljai. Bár a remények az utolsó negyedig életben maradhattak, végül nem sikerült győztesen hazatérniük a fiúknak.

SMAFC U20 – Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix U20: 95-78 (30-23, 21-23, 23-19, 21-13)

 

11-0-s rohammal kezdett a Sopron, amire tiszaújvárosi válasz csak a harmadik percben érkezett. Ha nehezen is, de megindult a vendégek felzárkózása, és az első negyed elfogadható, hétpontos hátránnyal zárult a Phoenix számára (30-23).

A második játékrészt ugyancsak a SMAFC kezdte jobban, de fokozatosan erősödött a tiszaújvárosi fiúk teljesítménye is. A szünet előtt két perccel Molnár közelije a fordítást jelentette (43-44), de a ritmust váltó vendéglátók végül ezt a negyedet is előnnyel zárták (51-46).

Nagy lendülettel vetette magát küzdelembe a Phoenix a félidő után. A harmadik negyed második percében ismét megszületett az egyenlítés (53-53), majd egy Berta-távolival a vezetést is átvették a vendégek (53-56). Perceken keresztül kiegyenlített párharc folyt ezután, a csapatok fej fej mellett haladtak. Az etap végjátéka azonban a hazai gárdának sikerült jobban, amely ismét el tudott lépni a borsodi együttestől (74-65).

A záró negyedet kilencpontos, nem leküzdhetetlen hátránnyal kezdte meg a Tiszaújváros. A SMAFC játéka azonban egyre magabiztosabbá vált, masszívan kezében tartotta az irányítást. A Phoenix az etap harmadik percében még fel tudott kapaszkodni hat pontra (76-70), de a továbbiakban fokozatosan nőtt a különbség a két gárda között. A mérkőzés magabiztos, 95-78-as hazai győzelemmel zárult.

A vereség ellenére is hatalmas formában kosarazott Molnár Bence, aki 37/21 ponttal, 2 lepattanóval, 4 szerzett labdával, 2 assziszttal és 3 kiharcolt faulttal – holtversenyben a soproni Demcsikkel – a mérkőzés legjobbjának bizonyult. Jó formában játszott Berta Bence (15/6 pont, 3 lepattanó, 2 szerzett labda, 6 assziszt, 2 kiharcolt fault) és az elképesztően lepattanózó, dupla-duplázó Eremiás Kristóf is (14 pont, 20 lepattanó, 2 szerzett labda, 3 assziszt, 4 kiharcolt fault).

 

Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix U20: Jónás Bence (6), Szilasi Bence (-), Eremiás Kristóf (14), Molnár Bence (37/21), Taskó István (4). Csere: Illés Gábor (2), Katlan Roland (-), Balogh Ákos (-), Lenke Balázs (-), Berta Bence (15/6), Gulyás Kristóf (-), Orosz Zoltán (-). Edző: Szendrey Zsombor.

A mérkőzés statisztikája.

Kerényi György