Nem jött ki a lépés az U16-nak

A Kadett Bajnokság legutóbbi fordulójában, március 22-én az Egri VSI KOK csapatát fogadta a Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK U16-os csapata. A nehéz mérkőzésen ezúttal a mi fiaink maradtak alul.

Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix U16 – Egri VSI KOK U16: 53-66 (22-23, 10-13, 3-14, 18-16)

 

Pontokban gazdag első negyedet játszott a két csapat. A két fél ereje ekkor még kiegyenlítettnek tűnt annak ellenére, hogy a vendégek rendre ki tudták használni magassági fölényüket. Ezt ekkor – és még a második etapban is – sikerült ellensúlyozni, ám a harmadik játékrészben már erősen érződött a hazai gárda fáradtsága. A mérkőzés ezen szakasza bizonyult sorsdöntőnek, hiszen az Eger egy 3-14-es részeredménnyel masszív előnyt stabilizálhatott.

A záró negyednek már jelentős hátránnyal (35-50) futott neki a Tiszaújváros, s bár jelentősen javult a támadójáték, a védekezésben nem sikerült megtalálni az egri magas emberekkel szemben az ellenszert. A mérkőzés végül tizenhárom pontos vendéggyőzelemmel zárult (53-66).

 

Benőcs Viktor edző (Benőcs Tibort helyettesítette): „Az Eger együttesét fogadtuk ezen a mérkőzésen. Magas szerkezetű csapat ellen kellett felvennünk a küzdelmet, akikkel szemben sajnos nem tudtuk kihasználni saját magas játékosainkat. Nagyon pontatlanul játszottunk, rengeteg eladott labdánk volt, emberelőnyös helyzeteinkből sem tudtunk pontot kicsikarni. Bár küzdős csapat az Eger gárdája, én úgy gondolom, hogy bennünk is több van annál, mint amit most nyújtottunk – mind védekezésben, mind támadásban. Sajnos rossz napot fogtunk ki, és ez meg is látszott a játékunkon. Igyekszünk a visszavágóra összeszedni magunkat, és bízunk benne, hogy kialakított helyzeteinket akkor már pontokra fogjuk váltani. Gratulálok az ellenfélnek, ők most jobban akarták a győzelmet, mi pedig készülünk a visszavágóra”.

Kerényi György