Nem sikerült az utolsó U20-as mérkőzés

Az U20-as Bajnokság 24. fordulóját elcsúsztatva, április 11-én játszotta le a Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK és az EKE Eger KOK U20-as együttese. A tabellán egymást követő két csapat között kemény párharc folyt, ám a végjátékban a vendégeknek jött ki jobban a lépés.

Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix U20 – EKE Eger KOK U20: 63-67 (7-18, 25-15, 13-15, 18-19)

 

Ijesztő volt a hazai közönség számára az első negyed, hiszen a Phoenix egészen a hatodik percig nem szerzett pontot. Az addigra tizenegy egységgel elhúzó Egert ebben a játékrészben már nem is lehetett megközelíteni, s az etap így a vendégek magabiztos vezetésével zárult (7-18).

A rövid szünet lehetőséget adott Szendrey edzőnek arra, hogy rendet tegyen a fejekben, így a második negyed a tiszaújvárosi játék látványos feljavulását hozta. Mindössze három perc kellett ahhoz, hogy megszülethessen az egyenlítés (24-24), amit követően már fej fej mellett haladtak a csapatok. Az első félidő kiegyenlített részeredményt hozott, tehát a Phoenix ismét nyílttá tette a mérkőzést (32-33).

Az Eger kezdte jobban a második félidőt, sikerült előbb öt, majd a nyolcadik percben hét ponttal is ellépnie a hazai gárdától (37-44). Az etap hajrájára felpörgő Phoenix azonban ismét fel tudott zárkózni, és a záró negyed előtt már csak három egység volt a hevesi gárda előnye (45-48).

Bár a negyedik etapot is az Eger kezdte jobban, a harmadik percben fordított a hazai együttes (52-50), amit követően azonban nem sikerült jelentős mértékben ellépni az ellenféltől. A fej fej mellett haladó csapatok kemény párharca csak az utolsó percben dőlt el, amikor a tiszaújvárosi fiúknak már semmi sem jött össze, az egriek viszont egyenlítettek, majd egy végső, négypontos előnyt is ki tudtak harcolni (63-67).

A Szilasi-Molnár páros – egy-egy dupla-duplát felmutatva – nagyszerű formában kosarazott ezen a meccsen. Szilasi Bence 26/6 ponttal, 10 lepattanóval, 1 szerzett labdával, 2 assziszttal, 6 kiharcolt faulttal lett a találkozó legjobbja, Molnár Bence pedig 23/15 pontot, 10 lepattanót, 4 szerzett labdát, 4 kiharcolt faultot könyvelhetett el a mérkőzés végén.

Érdemes külön szót ejteni öt játékosunkról, akik a jövőben egyetemi tanulmányokat végeznek majd, így valószínűleg ez volt az utolsó mérkőzésük a Phoenix U20-as keretében. Molnár Bence, Taskó István és Jónás Bence tizenegy éven keresztül játszott együtt, de nagy időszak zárul le Szilasi Bence és Illés Gábor életében is. További szép sikereket kívánunk nekik ezúton is!

 

Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix U20: Jónás Bence (7), Szilasi Bence (26/6), Katlan Roland (3/3), Molnár Bence (23/15), Taskó István (-). Csere: Illés Gábor (-), Balogh Ákos (-), Lenke Balázs (2), Berta Bence (-), Gulyás Kristóf (-), Orosz Zoltán (-), Eremiás Kristóf (2). Edző: Szendrey Zsombor.

 

Szendrey Zsombor edző: „Lejátszottuk utolsó U20-as meccsünket az Eger ellen. Öt emberünknek valószínűleg ez volt az utolsó meccse, hiszen ezek a fiúk végzősök iskolájukban. Azért is kellett erre az időpontra tennünk a találkozót, mert ők tanulmányaik miatt korábban nem értek volna rá. Győzni szerettünk volna, de sajnos úgy kezdtünk, mint akik nem ismerik ezt a sportot. Teljesen álmosan, lagymatagon, beletörődve mozogtunk a pályán. Sikerült aztán felébrednünk, és a második negyedet már tíz ponttal megnyertük. Utána fej fej mellett haladtunk, próbáltunk védekezéseket váltani, a támadásaink viszont nem úgy mentek, ahogy a korábbi meccseken. Látszott, hogy kihagytunk, és hogy mérkőzéshiánya volt egy-két embernek. Nagyon sajnáljuk a végjátékot, hiszen ha akkor beakad az utolsó hármasunk, akár meg is nyerhettük volna a találkozót”.

A mérkőzés statisztikája.

Kerényi György