Nehéz mérkőzéssel indult a rájátszás

A Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK a kilencedik helyen végzett az alapszakaszban, így csak a második fordulóban kellett bekapcsolódnia a rájátszás küzdelmeibe. Első mérkőzését április 25-én játszotta le hazai környezetben az Alba Fehérvár együttesével szemben. Bár az alapszakaszban a Phoenix kétszer is győzni tudott a Fehérvár ellen, harmadjára már elmaradt a siker.

Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK – Alba Fehérvár: 60-80 (14-16, 12-17, 16-24, 18-23)

 

Nehezen lendült játékba a Phoenix. A mérkőzés negyedik percéig nem született hazai találat, amíg a Fehérvár már hat egységet szerzett vendéglátóival szemben. Az etap második felében azonban látványos felzárkózásba kezdett a hazai gárda, és a tizedik percre sikerült kiegyenlíteni az erőviszonyokat (14-16).

A második negyedben a Fehérvár rendezett sorokkal vetette magát küzdelembe, és ismét távolodni kezdett ellenfelétől. A harmadik percre már tízpontosra növekedett hátrányt (14-24) a hazai gárda még le tudta dolgozni a játékrész derekára (22-25), ám az etap utolsó perceiben ismét a vendégek akarata érvényesült (26-33).

A nyolcpontos különbség még behozható lett volna a Tiszaújváros számára két negyed alatt, azonban a szünet a fehérváriakat nyugtatta meg jobban. Nem a Phoenix, hanem a vendégek játéka javult fel, akik a harmadik etapban fokozatosan távolodtak a Tisza-parti együttestől. Bár a Phoenix is keményen küzdött, az erőfeszítések csak arra voltak elegendőek, hogy még mindig behozható, tizenöt pontos távolságban tartsa ellenfelét (42-57).

Biztatóan indult a záró játékrész, hiszen Pöstényi igen gyorsan tíz pontra faragta a Tiszaújváros hátrányát (47-57), majd egy újabb Pöstényi- és egy Pongrácz-hármas révén ismét a Fehérvár sarkát taposták a borsodi fiúk (55-59). Nagyon gyorsan megérkeztek azonban a vendégek válaszai, és erre a ritmusváltásra már nem akadt megfelelő ellenszer a Phoenix tarsolyában. A Fehérvár újfent távolodni kezdett, és a különbség végül húsz pontra emelkedett (60-80).

A vereség ellenére is ki kell emelni Pöstényi Zoltán teljesítményét, aki 27/12 ponttal, 4 lepattanóval, 3 szerzett labdával, 2 assziszttal, 2 kiharcolt faulttal a mérkőzés legjobbjának bizonyult. Jól teljesített Jaywuan Hill is, aki 16/3 pontot, 8 lepattanót, 1 kiharcolt faultot és 1 blokkot mutathatott fel a találkozó végén. Korábbi sérülése miatt Gáspár Balázs nem tudott pályára lépni, ezúton is további jobbulást kívánunk neki!

 

Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK: Jónás Bence (2), Kiss Balázs (2), Szabó Dániel (-), Jaywuan Hill (16/3), Pongrácz Gergely (3/3). Csere: Pöstényi Zoltán (27/12), Gáspár Balázs (-), Taskó István (3), Szilasi Bence (-), Kovács Zoltán (2), Molnár Bence (5/3). Vezetőedző: Szendrey Zsombor.

 

Szendrey Zsombor vezetőedző: „Először is gratulálok az ellenfélnek. Ez volt a harmadik meccsünk az idényben, és a Fehérvár mindannyiszor újabb felállásban lépett pályára velünk szemben. Ez persze nem von le az ő dicsőségükből. Mi most egy kicsit másképp játszottunk. Megpróbáltunk itt, a rájátszásban már több lehetőséget adni azoknak, akik eddig kevesebb szerepet kaptak, hiszen jövőre lehet, hogy számítanunk kell rájuk. Jövő héten, szerdán folytatjuk, és megpróbálunk visszavágni ellenfelünknek”.

A mérkőzés statisztikája.

Kerényi György