Lajsz Gergő ismét a Phoenix színeiben kosarazik

Minden bizonnyal többen észrevették, hogy a Pécs elleni, október 5-ei mérkőzésen Lajsz Gergő is pályára lépett a Phoenix játékosaként (betegen is vállalva a meccset). Az évek óta az élvonalban szereplő center megjelenése talán váratlan meglepetés volt sokak számára, ezért megkérdeztük őt, valamint Szendrey Zsombor vezetőedzőt a csapatváltás körülményeiről.

.

Lajsz Gergő elmondta nekünk, hogy a Körmend és a Jászberény után miért esett választása a Tiszaújvárosi Phoenixre.

– Erre az erős váltásra családi okok miatt volt szükség, illetve azért, mert visszaköltöztem Debrecenbe. A nyár folyamán megházasodtam, és feleségemet munkája ehhez a városhoz köti. Távkapcsolatban élni ugye nem lenne szerencsés. A váltás első és legfontosabb oka ez volt. A kosárlabdát továbbra is szeretem, de nagyon elfáradtam az utóbbi években, így már nem akartam magas szinten, első osztályban folytatni a játékot. Nem tudom azonban egyik napról a másikra befejezni a kosarazást, ezért elfogadtam a Tiszaújváros meghívását – és így jöttem vissza.

Egy réges-régi Lajsz-dupla a Phoenix színeiben (fotó: Kelemen Tamás)

.

Szendrey Zsombor vezetőedző röviden felvázolta számunkra Lajsz Gergő pályafutását, majd ő is kitért a csapatváltás körülményeire.

– Lajsz Gergő volt már tagja évekkel ezelőtt a Phoenix csapatának. Nálunk lendült bele az NB I-es kosárlabdába még Benőcs Tibor és Brunyánszky István keze alatt. Később felfigyeltek rá Sitku Ernőék, elvitték Nyíregyházára, és ott beindult számára az NB I A-s karrier. Nyíregyházáról Debrecenbe, Debrecenből Körmendre került. A tavalyi idény után távozott a Körmendtől, és Jászberényben kezdte meg a felkészülést. A nyár folyamán felvettük egymással a kapcsolatot. Mi örültünk volna, ha visszatér hozzánk, és végül találkoztak elképzeléseink, hiszen – házasságát követően – ő is szeretett volna minél közelebb kerülni szülővárosához, Debrecenhez.

.

Üdvözöljük a klubnál régi-új játékosunkat, és reméljük, szép időszakot fog nálunk eltölteni.

Kerényi György