Megtört a jég, győzött a Phoenix!

Megszerezte első győzelmét az idényben a Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK. Október 26-án hazai környezetben fogadta a Phoenix gárdája a KTE-Duna Aszfalt csapatát, hogy fölényes sikert bezsebelve törje meg a négy mérkőzés óta tartó lejtmenetet.

Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK – KTE-Duna Aszfalt: 90-52 (24-15, 23-14, 15-16, 28-7)

2019. október 26. Tiszaújváros, 120 néző.

Játékvezetők: Gál János, Menyhárt Ferenc Tamás, Drenyovszki Dániel.

.

Az eddig jól teljesítő Kecskeméttel szemben lendületesen kezdett a Phoenix, ám a vendégek felvették a ritmust, így az első perceket kiegyenlített küzdelem jellemezte. A nyitó negyed közepétől azonban sikerült a Tiszaújvárosnak egyre inkább eltávolodnia ellenfelétől, s az első szünetben már kilencpontos előnnyel várta a folytatást (24-15).

A második játékrészt felpörgetett ritmussal kezdte a KTE, ám szerencsére sikerült visszaverni felzárkózási kísérletét. Bár ezúttal is a negyed derekáig kellett várni ahhoz, hogy a Phoenix uralja a mérkőzést, azonban ekkor növekedni kezdett az addigra már öt egységnyire zsugorodott előny. A félidőre már jelentős, 18 pontos vezetést harcoltak ki a tiszaújvárosi fiúk.

Sikerült átmenteni a lendületet a harmadik etapra is, a Phoenix lassan 22 pontig növelte a különbséget (57-35), ám a negyed ötödik percétől kezdve egyre inkább magukra találtak a vendégek, és elkezdték ledolgozni hátrányukat. Ezt a játékrészt – ha minimálisan is – a Kecskemét nyerte (62-45).

A házigazdák a záró etapban ismét magukhoz ragadták a kezdeményezést, és ezúttal már nem engedték feltámadni vendégeiket. A Phoenix tekintélyes, 38 pontos győzelemmel zárta a mérkőzést (90-52).

.

Jake Martin elképesztő teljesítménnyel húzta maga után a csapatot: dupla-duplával, 40/6 ponttal, 10 lepattanóval, 1 szerzett labdával, 4 assziszttal és 8 kiharcolt faulttal magasan a találkozó legjobbjaként fejezte be a mérkőzést. Szabó Norbert ugyancsak tíz pont fölé érkezett: 11 pont, 7 lepattanó, 1 szerzett labda, 4 assziszt, 3 kiharcolt fault. Gratulálunk a csapat összteljesítményéhez, így tovább!

.

Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK: Kiss Balázs (8/6), Orliczki Bence (6), Szilasi Bence (7/6), Jake Martin (40/6), Kovács Zoltán (7/3). Csere: Pöstényi Zoltán (3/3), Tóth Viktor (-), Szabó Norbert (11), Eremiás Kristóf (2), Molnár Bence (-), Lajsz Gergő (6). Vezetőedző: Szendrey Zsombor.

.

Szendrey Zsombor vezetőedző: „Nagyon örülünk annak, hogy megtört a negatív szériánk. Eddig a tabella első öt helyezettjével játszottunk, a Kecskemét is négy győzelemmel és egy vereséggel érkezett hozzánk. Tudtuk, hogy nem teljes csapattal jönnek, két meghatározó játékosuk is hiányzott, de hozzátehetjük ehhez, hogy tőlünk is hiányzott egy rutin Tóth Viktor személyében. A győzelmet persze nem kell megmagyarázni, örülünk neki, és aminek külön örülök: megadtuk az ellenfélnek azt a tiszteletet, hogy bár nem teljes csapattal voltak itt, mi komolyan vettük őket, és addig hajtottunk, addig küzdöttünk, ameddig csak bírtunk, és annyi pontot dobunk, amennyit csak tudtunk. Ez tehát pozitív volt, és nagyon bízunk a pozitív folytatásban is”.

A mérkőzés statisztikája.

Kerényi György