Fölényes győzelem a Junior Bajnokságban

A Junior Bajnokság alapszakaszában elsőként a Nyíregyházi Kék Cápák együttesével mérhették össze erejüket a Phoenix fiataljai. Az október 28-án, hazai környezetben lejátszott mérkőzésen végig a kezükben tudták tartani a fiúk az irányítást, s mintegy hatvanpontos győzelemmel zárták le a találkozót.

Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK U18 – Nyíregyházi Kék Cápák U18: 99-37 (33-11, 20-13, 24-8, 22-5)

.

A csapat teljesítményét Benőcs Viktor edző értékelte számunkra.

– Idénybeli első mérkőzésünkön hazai pályán fogadtuk a Nyíregyházi Kék Cápák csapatát. Magabiztos kezdés után sikerült jelentős előnyt kiharcolnunk. Mindkét csapat emberfogással védekezett a meccs kezdetétől, ez a taktika azonban nekünk vált be inkább. Agresszív védekezésünknek köszönhetően több labdát is szerezhettünk, és könnyű, gyors kosarakra válthattuk ezeket a helyzeteket. A félidőben már magabiztosan vezettünk. A második félidőben zónavédekezésre állt át az ellenfél, de hál’ Istennek ezt is könnyen tudtuk támadni, és továbbra is könnyű kosarakat szerezhettünk. Mi is átálltunk zónavédekezésre; ez is jól működött, hiszen a Nyíregyháza rontott dobásait mi szedtük össze, és gyors támadásokat indíthattunk, gyors pontokat szerezhettünk ilyenkor. Mindezek eredményeként nagy fölénnyel zártuk le mai mérkőzésünket a Nyíregyházi Kék Cápák ellen, de készülünk a további megmérettetésekre, hiszen sokkal nehezebb ellenfelek várnak még ránk. Velük szemben is igyekszünk majd tisztesen helytállni.

Kerényi György