Az U20-nak sem hozott sikert a Vásárhelyi portya

Az U20-as Bajnokság hétvégi fordulójában, december 14-én a Vásárhelyi Kosársuli csapatával ütköztek meg a Phoenix KK fiataljai. A találkozót végig hazai fölény jellemezte, és bár a Tiszaújváros is szépen termelte a pontokat, a Vásárhely győzelmét nem tudta veszélyeztetni.

Vásárhelyi Kosársuli U20 – Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix U20: 137-80 (32-21, 40-28, 24-13, 41-18)

.

A vendéglátók a mérkőzés első percében szerezték meg a vezetést, és ki sem engedték azt kezükből a találkozó lefújásáig. Az első negyedben mindenesetre még sikerült a Phoenixnek behozható távolságban tartania ellenfelét (32-21).

A második etapban folytatódtak a vásárhelyi rohamok, a hazai kosarakra pedig csak a játékrész negyedik percétől kezdtek megérkezni a tiszaújvárosi válaszok. Az ekkor dobott 28 pont szép részeredmény ugyan, de ez sem ellensúlyozta kellően a vendéglátók találatait (72-49).

A pihenő után egy darabig egyensúlyba került a két gárda teljesítménye, ám a harmadik negyed derekától ismét növekedni kezdett a különbség. A Vásárhely a hatodik percre harminc pont fölé emelte előnyét (86-55), a Phoenix pedig továbbra sem talált ellenszert az ellenfél játékára (96-62).

A záró negyedben sem lehetett panasz a tiszaújvárosi fiúk akaraterejére, hiszen derekasan küzdöttek az utolsó pillanatig, a lendületben lévő Vásárhelyt azonban már nem tudták megfékezni. A lelkes házigazdák előbb száz egység fölé emelték eredményüket, majd közel hatvanpontos győzelmet arattak a Tiszaújváros felett (137-80).

.

Szilasi Bence ismét a találkozó legjobbjai között végzett (33/6 pont, 3 lepattanó, 2 szerzett labda, 2 assziszt, 5 kiharcolt fault), de szépen teljesített Taskó István (19/3 pont, 2 lepattanó, 4 szerzett labda, 3 assziszt, 1 kiharcolt fault) és Molnár Bence is (13/3 pont, 7 lepattanó, 5 szerzett labda, 3 assziszt, 4 kiharcolt fault).

.

Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix U20: Szilasi Bence (33/6), Balogh Ákos (3/3), Lenke Balázs (6/3), Molnár Bence (13/3), Taskó István (19/3). Csere: Drizner Gábor (2), Bélteczki Balázs (-), Berta Bence (-), Gulyás Kristóf (-), Orosz Zoltán (4), Eremiás Kristóf (-). Edző: Szendrey Zsombor.

A mérkőzés statisztikája.

Kerényi György