Küzdelmes győzelmek az U18-as Bajnokságban

Nem volt könnyű hete U18-as csapatunknak, hiszen rövid időn belül több mérkőzést is le kellett játszaniuk a fiúknak. Az U18-as Regionális Bajnokság B csoportjában előbb a Szerencs, majd a Debrecen együttesét fogadta a Phoenix. A leterheltség ellenére mindkét akadályt sikerrel vették ifjú kosarasaink. A két találkozót edzőjük, Benőcs Viktor értékelte.

.

Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix U18 – Szerencs VSE U18: 92-74 (35-23, 27-17, 11-17, 19-17)

2020. február 24. Tiszaújváros.

.

– Ezen a találkozón a Szerencs gárdáját fogadtuk. Egy alacsony szerkezetű, de igen agresszív csapatról van szó. Jól védekeztek velünk szemben, negyven percen keresztül emberfogással igyekeztek akadályozni minket, de egy idő után ezt mi ki tudtuk használni, hiszen erőltethettük a centerjátékot magas embereinkkel a gyűrű alatt. Nem tudták megfogni Kristófot, ráadásul jobbak voltunk lepattanózásban, és gyors indításokból könnyű kosarakat harcolhattunk ki. Nehézkesen indult ugyan a mérkőzés, de a hetedik percre már sikerült húszpontos előnyre szert tennünk, és ez a különbség a későbbiekben tovább emelkedett. Bízom benne, hogy ebben a csoportban mi csakis győzelmeket fogunk szerezni. Már csak a Karcag csapata van hátra, ellenük még nem játszottunk, a többiekkel szemben a visszavágók vannak hátra. Bízom benne, hogy ezeken a mérkőzéseken is ilyen sikeresek leszünk, és az első helyen zárjuk a B csoportot.

A mérkőzés jegyzőkönyve.

.

Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix U18 – Debreceni KA/B U18: 64-34 (10-8, 26-14, 15-8, 13-4)

2020. február 25. Tiszaújváros.

.

– A mai napon a Debrecen KK B csapatát fogadtuk. Meglátszott a fiúkon, hogy ez volt zsinórban a negyedik napjuk, amikor mérkőzést kellett játszaniuk. Nagyon álmosan kezdtünk, a találkozó elején 8-0-s hátrányba kerültünk az ellenféllel szemben. Öt percen keresztül nem tudtunk kosarat dobni, sokat hibáztunk, de szerencsére az első negyed hatodik percében felébredtünk, és jöttek a sikeres találatok. Ellenfelünk nem számít túl erős csapatnak, de az akaratuk és agresszivitásuk rengeteget lendített a teljesítményükön. Sokáig fej fej mellett haladtunk, és csak a második etapban tudtunk ellépni tőlük. A második félidőt már tizenkét pontos előnnyel kezdtük. Bíztam a fiúkban, hogy hozni tudják ezt a kötelezőnek számító győzelmet, nem is csalódtam végül bennük, de nagyon sok pontatlansággal játszottuk elejétől a végéig. Hozzá kell tenni, hogy ebben komoly szerepe volt a már említett fáradtságnak – sok mérkőzést kellett lejátszania a csapatnak az elmúlt időszakban. Végül harmincpontos, magabiztos győzelemmel zárhattuk le ezt a napot.

A mérkőzés jegyzőkönyve.

Kerényi György