Szoros meccsen maradt alul a Phoenix

A Bajnokság ötödik fordulójában, október 24-én a DEAC U23 vendégeként lépett pályára csapatunk. Remekül startolt a Phoenix, a rövid pad azonban megbosszulta magát (Pöstényi Zoltán nem tudott részt venni a találkozón, Lajsz Gergely sérülés miatt nem léphetett pályára).

DEAC U23 – Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK: 68-63 (10-25, 18-13, 22-14, 18-11)

.

Egy szép Martin-triplával és meghatározó tiszaújvárosi fölénnyel vette kezdetét a találkozó. A Phoenix lendületes rohamait nehezen védte a Debrecen – a vendégek kosaraira csak a félidő derekától érkeztek hazai válaszok. Az első negyed a Phoenix jelentős előnyével zárult (10-25).

A második etap a DEAC fokozatos erősödését mutatta. A házigazdák igyekeztek felzárkózni, de a Phoenix sokáig tartani tudta a 14-15 pontos előnyt. A félidő hajrájában mégis a hajdúságiaknak jött ki jobban a lépés, így a Tiszaújváros öt egységet elveszített előnyéből (28-38).

A harmadik játékrészt még mindig biztató, tízpontos vezetéssel kezdhette meg a Phoenix. A DEAC rohamait sokáig sikerült visszaverni, ám utoljára a negyed hetedik percében mutatott tízpontos előnyt az eredményjelző (42-52). A Tiszaújváros az utolsó szünet előtt már nem szerzett kosarat, a pontatlanság pedig vészes következménnyel járt: az előny két pontra csökkent (50-52).

 A Phoenix gyengélkedése egészen a záró etap negyedik percéig tartott, ekkor sikerült újabb egy pontot szerezni az 52-höz. Az ellenfél azonban már 58 egységnél járt ekkor, a meccs tehát megfordult, immár a borsodiak küzdöttek az egyenlítésért. Ezek után sem volt remény nélküli a találkozó, a hatodik percben sikerült egy pontig felküzdenünk magunkat (60-59), és a későbbiekben is az ellenfél sarkában voltunk. A végjáték során három meghatározó játékosunk (Martin, Orliczki és Drahos) sajnos kipontozódott, az egyenlítés nem sikerült. A vereség nem lett gigászi, de mindenképpen fájó annak tudatában, hogy három negyeden keresztül a Phoenix kezében volt az előny.

.

A csapat vezéregyénisége ezúttal a kirobbanó formában játszó Jake Martin volt, aki a mérkőzés legjobbjaként látványos tripla-duplával zárta a napot (31/12 pont, 11 lepattanó, 2 assziszt, 10 kiharcolt fault), lepattanózásban ugyanakkor Orliczki Bence volt ma verhetetlen (6 pont, 16 lepattanó, 1 szerzett labda, 6 kiharcolt fault).

.

Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK: Szabó Norbert (8), Drahos Gábor (3), Orliczki Bence (6), Molnár Bence (6), Jake Martin (31/12). Csere: Kovács Martin (6/3), Taskó István (-), Szilasi Bence (1), Kovács Zoltán (2), Lajsz Gergely (-). Vezetőedző: Szendrey Zsombor.

A mérkőzés statisztikája.

Kerényi György