Nem sikerült meglepnünk az éllovast

A hosszúra nyúlt kényszerpihenőből visszatérő Óbudai Kaszások ellen lépett pályára a Tiszaújvárosi Phoenix november 27-én. Bár hazai környezetben vettük fel a harcot, a kifejezetten rossz dobóforma és persze az ellenfél felkészültsége megakadályozta a papírforma borítását. A betegségek és egyéb okok miatt távol lévő játékosok többsége már visszatért, Szendrey Zsombor vezetőedzőt azonban továbbra is nélkülöznie kellett a csapatnak. Távollétében Magyar László és Benőcs Tibor edzők vállalták a Phoenix irányítását.

Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK – Óbudai Kaszások: 60-80 (14-18, 25-21, 10-22, 11-19)

.

Jó lendülettel kezdtünk neki a találkozónak. Tartottuk a lépést ellenfelünkkel, sőt az első negyed közepéig javarészt a mi birtokoltunk minimális előnyt. A hatodik percben váltott az Óbuda, gyorsan ellépett hat ponttal (10-16), de az etap végére sikerült négy egységre lefaragnunk a hátrányt (14-18).

Már-már eldőlni látszott a mérkőzés a második játékrészben, hiszen a fővárosiak erőteljes támadásaira mi jó ideig alig-alig tudtunk válaszolni. A harmadik percben már tizenhárom pontra emelkedett a különbség (15-28), de a későbbiekben Drahos és Lajsz vezérletével fokozatos felzárkózásba kezdtünk. A fordítást nem, de az egyenlítést többször is kiharcoltuk, s a szünethez is egalizált eredménnyel érkeztünk el (39-39).

Pöstényi Zoltán komoly térdsérülést szenvedett el a második negyed elején. Reméljük, gyorsan felépül nagy múltú, tapasztalt játékosunk!

Nyílt és kiegyenlített küzdelem kezdődött a harmadik etapban is. A negyed közepén kezdtek egyre inkább érezhető fölénybe kerülni a fővárosiak, az igazán nagy bajt azonban Drahos kipontozódása jelentette a nyolcadik percben. Az addig nem túl jelentős hátrány a játékrész végére tizenkét pontosra emelkedett (49-61).

Nem vesztek el ugyan a remények a záró etapra sem, de nagy pontosságra lett volna szükség a siker kiharcolásához. Ezt sajnos már nem tudtuk megvalósítani, játékunk hibákkal volt tele, ismét elért minket az az átok, hogy szinte semmi sem akart beakadni az ellenfél gyűrűjébe. Az Óbuda ezzel szemben tartotta, sőt fokozta saját ritmusát, s a találkozó végére húszpontos hátrányba kényszerített minket (60-80).

.

A kipontozódás ellenére is Drahos Gábor hozta a hazai oldal legjobb teljesítményét (15/3 pont, 3 lepattanó, 3 szerzett labda, 4 assziszt, 8 kiharcolt fault), szintén szép játékot mutatott be Kovács Zoltán (11 pont, 4 lepattanó, 2 szerzett labda, 5 assziszt, 3 kiharcolt fault), Lajsz Gergely pedig ma sem hagyhatta el a pályát dupla-dupla nélkül (10 pont, 10 lepattanó, 3 assziszt, 5 kiharcolt fault, 3 blokk). Mellettük Szabó Norbert is elérte a tízpontos határt (10/3 pont, 3 lepattanó, 1 szerzett labda, 2 kiharcolt fault).

.

Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK: Drahos Gábor (15/3), Molnár Bence (3), Szilasi Bence (7/3), Kovács Zoltán (11), Lajsz Gergely (10). Csere: Pöstényi Zoltán (-), Kovács Martin (4), Taskó István (-), Szabó Norbert (10/3), Eremiás Kristóf (-), Orliczki Bence (-). Edző: Magyar László.

.

Magyar László edző: „Gratulálok a Kaszások csapatának, nem véletlenül vezetik a tabellát. Ma is bebizonyították, hogy nagyon jó erőkből álló gárdát alkotnak. Úgy érzem, hogy három negyeden keresztül, amíg Drahos Gabi ki nem pontozódott, méltó ellenfeleik voltunk. Nagyon sajnálom Pöstényi Zoli sérülését, ezúton is jobbulást kívánok neki! A srácok minden tőlük telhetőt megtettek úgy, hogy igazi vezetőedzőjük nélkül kellett pályára lépniük, de bízom benne, hogy a következő mérkőzésre már ismét Szendrey Zsombor kollégám készítheti fel őket. Én tehát gratulálok játékosainknak, hiszen – ahogy említettem – mindent megtettek azért, hogy megnehezítsék az ellenfél dolgát. Nagyon rosszul dobtunk ugyanakkor: huszonötből három távolit sikerült bedobnunk, és úgy érzem, ez mindent elárul a mai mérkőzésről”.

A mérkőzés statisztikája.

Kerényi György