Nagy győzelmet aratott az U16

A regionális kadettbajnokság legutóbbi fordulójában, január 21-én a Beszterce KK csapatát fogadták hazai környezetben korosztályos fiataljaink. A második negyed megingásától eltekintve magabiztos játékkal tartotta itthon Benőcs Dávid legénysége a győzelmet jelentő pontokat.

Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix U16 – Beszterce KK U16: 76-48 (23-15, 10-14, 19-12, 24-7)

.

Egy 12-0-s rohammal leptük meg a salgótarjániakat a mérkőzés kezdetén, akik csak a harmadik perctől kezdtek el felzárkózni hozzánk. Az első negyedet fölényesen, 23-15-re hozták fiaink, ám a következő etapban csökkent az odafigyelés, ellenfelünk pedig ki is használta széteső játékunkat. A nagyszünet előtt már mindössze négy pont volt az előnyünk (33-29).

A pihenő során sikerült rendezni a sorokat, így visszatérhetett korábbi hatékonyságunk. A harmadik negyedet hét, a záró etapot tizenhét ponttal nyerték meg a fiúk, s végül magabiztos, 76-48-as győzelemmel vonulhattak le a pályáról.

.

Benőcs Dávid edző: „Lendületesen kezdtük a mérkőzést, az előnyt már az első percekben megszereztük. Az első negyedben úgy-ahogy jól játszottunk, ám a lepattanókkal nem voltam megelégedve. Jól ment a játék egészen a második etap közepéig, folyamatosan vezettünk 8-10 ponttal, ezután azonban elkezdtünk fejben szétesni, illetve egyre inkább egymásban és »mindenben« kerestük a hibákat. Mindez azt eredményezte, hogy felzárkózhatott ellenfelünk. A félidőben rendet tettem a fejekben, higgadtságot kértem a fiúktól, és úgy tűnik ez működött, ahogy a védekezésünk is szilárdabbá vált. Egy nagyon magabiztos második félidővel sikerült huszonnyolc pontos előnyt szerezni, ami – nagyon remélem – kitart nekünk a visszavágóra is. Ezzel az előnnyel mindenesetre már nyugodtan utazunk majd Salgótarjánba”.

A mérkőzés jegyzőkönyve.

Kerényi György