Továbbra is jó formában U16-os csapatunk

Öt napon belül második mérkőzését játszotta le U16-os gárdánk a regionális kadettbajnokságban. Ezúttal – január 25-én – a Szerencs VSE látogatott el Tiszaújvárosba.

Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix U16 – Szerencs VSE: 95-54 (34-9, 16-16, 28-10, 17-19)

.

Nagy lendülettel kezdtek fiaink, akik már 15 egységnél jártak, amikor a negyedik percben megérkezett az első szerencsi kosár. A rajtnál kiharcolt, meghatározó fölény kitartott a nagyszünetig annak ellenére is, hogy a vendégek határozottan erősödő játékot mutattak a második negyedben (50-25).

A harmadik etapban ismét a Phoenix akarata érvényesült a pályán. A mérkőzést gyakorlatilag eldöntötték a tiszaújvárosi srácok ebben a szakaszban, hiszen újabb tizennyolc pontot gyűjtöttek a korábbi különbséghez. A záró etap valamivel lazábbra sikerült, de így sem került veszélybe a nagyarányú győzelem (95-54).

.

Benőcs Dávid edző: „Úgy kezdtük a mérkőzést, ahogy az előzőt abbahagytuk. Az öltözőben azt kértem a fiúktól, hogy fegyelmezetten és nagy sebességgel ugorjunk neki ennek a meccsnek, és rögtön az elején magabiztos előnyt építettünk ki, ami aztán ki is tartott. Szerencsére úgy alakult, hogy mindenkit tudtam játszatni, és a fiúk éltek is ezzel a lehetőséggel. Egy gólgazdag és látványos mérkőzésen nyertünk, gratulálok a csapatnak. Innen megyünk tovább, bízom benne, hogy hasonló lesz a folytatás”.

A mérkőzés jegyzőkönyve.

Kerényi György