Rövid paddal is kemény ellenfél volt a Phoenix

Az alapszakasz utolsó fordulójában, március 28-án a Bonyhád ellen lépett pályára csapatunk. Négy játékosunk is hiányzott sérülések miatt, így rövid paddal kellett kiállnia a Phoenixnek – ennek ellenére kifejezetten harcos, látványos mérkőzést játszottunk a három A csoportos kosarast is felvonultató vendégekkel szemben.

Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK – Atomerőmű KSE Bonyhád: 76-92 (25-28, 21-23, 15-15, 15-26)

2021. március 28. Tiszaújvárosi Sportcentrum.

Játékvezetők: Sörlei Attila, Kruk Melinda, Jankovics Viktor Zsolt.

.

Két távolival kezdte a Bonyhád a mérkőzést, és félő volt, hogy már az első negyedben nagy hátrányba kerülünk. A gólgazdag etap folyamán valóban kialakult tízpontos különbség is, de a Phoenix alapvetően rendezte a sorokat, és a tizedik perc végére sikerült három egységre leszorítani a két csapat közötti távolságot (25-28).

A második játékrész is a vendégek találataival kezdődött, ám már a második percben az egyenlítés küszöbére érkeztünk (30-31). A fordulatos negyedben ismét eljutott a Bonyhád a tízpontos előnyig, azonban a keményen küzdő tiszaújvárosi fiúk ezúttal is lefaragták a hátrány nagy részét (46-51).

A pihenő után sem csökkent a találkozó hevessége. Az egymásnak feszülő csapatok közül hol az egyik, hol a másik vett nagyobb lendületet: a Phoenix számára ezúttal is felvillant az egyenlítés lehetősége (50-52), de kialakult újra a tízpontos hátrány is (56-66). A harmadik etap végül döntetlen részeredményt hozott, így megmaradtak az esélyeink az utolsó felvonásra is (61-66).

Bár az ötpontos hátrány ledolgozható lett volna, a záró negyedre sajnos elfáradt a rövid paddal kiálló Phoenix. A Bonyhád agresszív védelmét egyre kevésbé tudtuk feltörni, egyre több hibával dolgoztunk, három játkosunk is kipontozódott. Sokáig tíz pont körül tartottuk a hátrányt, a végjátékban azonban végképp kifogytunk a lendületből. Nagyon nagyot küzdött a csapat, de ezt a mérkőzést sajnos nem nyerhettük meg (76-92).

.

Drahos Gábor ismét elképesztő formában játszott, és a tripla-duplát megközelítve hozta a találkozó legjobb teljesítményét (33/12 pont, 13 lepattanó, 6 assziszt, 9 kiharcolt fault). Ugyancsak jó formát mutatott Molnár Bence (14/12 pont, 7 lepattanó, 2 szerzett labda, 4 assziszt, 2 kiharcolt fault), és nagyon hasznosan játszott Orliczki Bence is (12 pont, 5 lepattanó, 3 szerzett labda, 4 kiharcolt fault).

.

Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK: Szabó Norbert (9/3), Drahos Gábor (33/12), Orliczki Bence (12), Molnár Bence (14/12), Kovács Zoltán (3). Csere: Kiss Balázs (-), Kovács Martin (-), Taskó István (-), Szilasi Bence (-), Asszú Áron (5). Vezetőedző: Szendrey Zsombor.

.

Szendrey Zsombor vezetőedző: „Nagyon nagy lendülettel kezdett az ellenfél, zsinórban három távolit dobtak be. Ettől azonban nem törtünk meg, vissza tudtunk jönni a meccsbe. Tudtuk, hogy elsülhet valakinek a keze, ami után megnyugodhatunk egy kicsit. Mentünk az eredmény után, volt kétszer-háromszor lehetőségünk arra, hogy átvegyük a vezetést, de sajnos egy-két gyermeteg hiba miatt éppen az ellenfélnek adtunk pontokat ilyenkor. Folyamatosan futottunk az eredmény után, a Bonyhád abszolút megérdemelten nyert, viszont meg vagyok elégedve a saját teljesítményünkkel is. Végig küzdöttünk, rövid paddal is helytálltunk, és mindez jó jel a jövőt tekintve. Sok sikert kívánok a Bonyhádnak a nyolchoz, mi pedig megpróbáljuk a további mérkőzéseinket az alsóházban megnyerni”.

A mérkőzés alakulása.

Kerényi György