Nehezen ment a játék az U20-nak

November 19-én idegenben játszott U20-as alakulatunk. Az ugyancsak az alsóházban állomásozó MEAFC-cal szemben talán esélyesek lehettünk volna a győzelemre, de úgy, hogy Szendrey edző csak nyolc embert tudott forgatni, sajnos most sem sikerült megszereznünk első sikerünket.

MEAFC U20 – Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix U20: 100-42 (27-8, 22-11, 23-14, 28-9)

.

Már az első negyedben komoly hátrányba kerültünk vendéglátóinkkal szemben. Csak a második percben érezhettük az egyenlítés lehetőségét Lenke triplája után (5-3), ezt követően gyors ütemben távolodott tőlünk a Miskolc. A játékrész végére közel húszpontos lemaradásba kerültünk (27-8).

A második etap elejét sikerült megnyomnunk, fel is zárkóztunk tizenhárom pontra (29-16), ami behozható hátrány lett volna, ha tartani tudjuk a félidőig. Nem így történt azonban, mert a MEAFC ritmust váltott, és eladott labdáinkat, hibás dobásainkat egy 11-0-s rohanással büntette (40-16). A nagyszünetig újabb egységekkel nőtt hátrányunk, végül 49-19-es állással vonultunk el pihenni.

Összeszedettebb játékot mutattunk a harmadik etapban: egészen a hatodik percig kiegyenlített küzdelmet vívtunk riválisunkkal szemben, de úgy tűnt, el is fogyott az erőnk a negyed hajrájára. Az utolsó percekben ismét a Miskolcé volt az irányítás, és újabb kilenc egységgel szaporodott hátrányunk (72-33).

A záró felvonást már minimális esélyekkel kezdtük meg. Az akarat érződött a fiúkon, de támadásban, védekezésben is túl sok hibát vétettünk. Szomorú végeredménnyel, 100-42-es állással zártuk le a mérkőzést.

.

A helyzeten sajnos Gerőcs Bálint szép dupla-duplája sem segíthetett (11 pont, 18 lepattanó, 1 assziszt, 3 kiharcolt fault). Mellette Lenke Balázs lépte át a tízpontos határt (11/9 pont, 3 lepattanó, 1 szerzett labda, 1 assziszt, 2 kiharcolt fault).

.

Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix U20: Drizner Gábor (5), Czimer László Adrián (8), Lenke Balázs (11/9), Demkó Milán (-), Deli Benedek (-), Gerőcs Roland Bálint (11). Csere: Besenyei Bálint (7), Nagy Balázs (-), Eremiás Kristóf (-), Szabolcsi Bálint (-), Hajdu Boldizsár (-). Edző: Szendrey Zsombor.

A mérkőzés alakulása.

Kerényi György