Nem kezdtük jól az új esztendőt

Túl van a Phoenix első mérkőzésén a 2022-es évben. A tabella hatodik pozíciójában állomásozó Dunaharaszti MTK január 4-én fogadta csapatunkat otthonában. A nehéz mérkőzésen a vendégfaultokkal tarkított első félidő nagyon rosszul sikerült, és ezen már az erősebb folytatás sem segíthetett.

                                                                                         Fotó: Gerőcs Roland

Dunaharaszti MTK – Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK: 80-65 (20-13, 28-11, 16-22, 16-19)

2022. január 4. Dunaharaszti Városi Sportcsarnok.

Játékvezetők: Radnóti Miklós, Mintál Csaba, Téczely Roland Balázs.

.

A mérkőzés kezdetén még nehezen talált fogást egymáson a két együttes, ám aztán nagyon gyorsan megszületett az első hét pont a hazai oldalon. A Phoenix nehezen találta meg a ritmust, és a kilencedik percben feljöttünk ugyan három pontra, végül 20-13-as dunaharaszti előnnyel zárult az első negyed. Nem sikerült váltanunk a második etapban sem. A házigazdák újabb találatokkal növelték előnyüket, a tiszaújvárosi dobások rendre lepattantak. A félidőre aggasztó, huszonnégy pontos hátrányba kerültünk (48-24).

A pihenő után Drahos Gábor és Asszú Ádám találatai meghozták végre a hiányzó lendületet. A harmadik etapban jó játékkal sikerült lefaragnunk hat pontot a hátrányból, de még így is maradt tizennyolc a záró felvonásra (64-46). Motiváltan kezdtük a negyedik játékrészt is. Kovács, Gerőcs és Asszú Ádám kosaraival felkapaszkodtunk tizenkét pontig, majd nem sokkal később ismét Drahos és Asszú Ádám volt eredményes, ezzel már kilencnél tartottunk (67-58), de ezekben a pillanatokban, a negyed hatodik percében elfogyott az energia. A tiszaújvárosi fiúk hősies küzdelemben hozták vissza a győzelmi reményeket, ám a megfeszített tempó felőrölte az erőt, így a dunaharasztiak ismét elléphettek tőlünk, és beállíthatták tizenöt pontos győzelmüket (80-65).

.

Asszú Ádám a kipontozódás ellenére is a mezőny egyik legjobbjaként végzett 20/3 ponttal, 2 lepattanóval, 2 szerzett labdával, 3 assziszttal, 6 kiharcolt faulttal és 1 blokkal. Szép játékot mutatott be Drahos Gábor is (14/3 pont, 4 lepattanó, 3 szerzett labda, 5 assziszt, 4 kiharcolt fault), remekül lepattanózott Gerőcs Bálint (6 pont, 11 lepattanó, 1 assziszt, 1 blokk), és Kovács Zoltán is elérte a tíz pontot (10 pont, 1 lepattanó, 3 szerzett labda, 2 kiharcolt fault).

.

Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK: Drahos Gábor (14/3), Frikker Marcell (6), Gerőcs Roland Bálint (6), Szabó Norbert (2), Asszú Áron (4). Csere: Drizner Gábor (-), Hajdu Boldizsár (-), Lenke Balázs (-), Taskó István (-), Molnár Bence (3/3), Kovács Zoltán (10), Asszú Ádám (20/3). Vezetőedző: Siska János.

A mérkőzés alakulása.

Kerényi György