Újabb sikerek a serdülőknél

A Regionális Serdülőbajnokság legutóbbi fordulójában, március 6-án idegen környezetben lépett pályára a Phoenix U14-es gárdája. A miskolci tornán az NYKK-Eötvös ellen magabiztos győzelmet arattak Bartovics Ákos tanítványai, a MEAFC/C-vel szemben viszont már sokkal nehezebb dolgunk volt.

.

Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix U14 – NYKK-Eötvös/A U14: 83-35 (29-16, 20-2, 14-10, 20-7)

.Látványos, 7-0-s rohanással nyitotta meg a meccset a Tiszaújváros, és a szabolcsiak ezután is csak nehezen törték fel a Phoenix védelmét. Az első negyed meghatározó, tizehárom pontos tiszaújvárosi előnnyel zárult (29-16). Ennél is lehengerlőbb volt a második etap. Az első duplánkra még megérkezett a nyíregyházi válasz, ám a félidőig már nem született újabb találat ellenfelünk részéről. Az elképesztő, 20-2-re megnyert negyeddel csapatunk gyakorlatilag el is döntötte a mérkőzés sorsát (49-18).

A harmadik szakasz valamivel lazább tiszaújvárosi játékot és erősödő nyíregyházi teljesítményt hozott. Bár kisebb arányban, de most is sikerült megnyernünk a negyedet, így vezetésünk már harmincöt pontra rúgott a záró felvonás előtt (63-28). A negyedik etapban ismét ez első félidő Phoenixét láttuk a pályán: öt percen keresztül uralták a játékot a fiúk, ezalatt 10-0-s részeredmény született. Az etap második felében megérkeztek a nyíregyházi pontok is, ám ez sokat már nem számított. A Phoenix közel ötvenpontos előnnyel zárta le a mérkőzést (83-35).

A mérkőzés statisztikája.

.

MEAFC/C U14 – Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix U14: 61-63 (18-15, 12-17, 14-16, 17-15)

Fordulatos első negyeddel vette kezdetét a találkozó. Az első percekben többször is helyet cseréltek az élen a felek, az etap közepén azonban már miskolci fölényt lehetett érzékelni. A MEAFC hatpontos előnyig is eljutott velünk szemben, amit aztán sikerült három egységre lefaragnunk (18-15). A második játékrészt mi kezdtük jobban, sőt az erősödő teljesítmény kitartott egészen a félidőig. 20-21-nél sikerült fordítanunk, és bár komolyabb előnyt nem tudtunk kiharcolni, vezetéssel, 30-32-es állással érkeztünk el a nagyszünethez.

A harmadik etap a Miskolc gyors egyenlítésével indult, de a fordítási kísérletet sikerült visszavernünk. A felpörgő Phoenix ebben a negyedben jutott komolyabb előnyhöz – eljutottunk a kilencpontos vezetésig (38-47) –, a MEAFC azonban jobban bírta a negyed hajráját, és négy egységre apasztotta lemaradását (44-48). A záró szakasz elején úgy tűnt, a Phoenix egy új lendülettel eldöntheti a mérkőzés. Ismét elléptünk hat pontra (46-52), ezt követően azonban leblokkolt a csapat, és egy 11-0-s rohanást engedtünk meg ellenfelünknek. Immár mi találtuk magunkat ötegységes hátrányban, ám dicséri a fiúk küzdőszellemét, hogy újra felzárkóztunk, és a lefújás előtti egypontos lemaradást egy utolsó másodperces távolival fordítottuk győzelemre. Szép volt, Fiúk!

A mérkőzés statisztikája.

.

Bartovics Ákos edző: „Mondanom sem kell, fontos játékosokat nélkülözve kellett megérkeznünk erre a fordulóra is. Voltak azonban szerencsére visszatérőink is. Azt gondolom, hogy végül erős kerettel sikerült kiállnunk. Az első meccsen ez meg is mutatkozott, érvényesítettük a papírformát, magabiztosan nyertünk. Ezzel a mérkőzéssel elégedettek lehetünk. Amit viszont a második meccsen láttam, azt nehezen tudom feldolgozni. Támadásban taktikailag abszolút fegyelmezetlenek voltunk, nem járt a labda, nem mentek az üres mozgások, egyszerűen nem találtuk meg a játékunkat. Viszont a védekezésben próbáltunk agresszívak lenni, ez aztán sok buta faultot eredményezett. Ezeket el kellett volna kerülnünk. Nem adtuk fel azonban, a szív és a kitartás megvolt, ami azt eredményezte, hogy egy »ki-ki« meccs alakult ki a végére, amit egy győztes triplával sikerült megnyernünk. Nagyon örülünk ennek a győzelemnek, csapatként harcoltuk ki. A jó csapat ismertetőjegye talán ez is: rossz passzban is tud meccset nyerni. Talán most már minket is lehet jó csapatnak nevezni. Szeretném külön kiemelni Tarjányi Áron teljesítményét, aki mindkét mérkőzésen a legtöbb pontot szerezte, illetve ő vágta be a győztes triplát is. A védekezésben pedig Hártó Soma – kulcspillanatokban – két fontos labdát is szerzett”.

Kerényi György