Nagyot küzdött a Phoenix

A Bajnokság 13. fordulójában a DEAC U23 vendége volt a Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK. A december 19-ei találkozón kemény ellenfélnek bizonyult a Phoenix, de a győzelmet sajnos nem sikerült kicsikarnia.

DEAC U23 –Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK: 100-80 (27-24, 22-13, 19-20, 32-23)

Kiegyenlítettek voltak az első percek, sőt jórészt a Tiszaújváros irányította az első negyedet. Már a második percben vezetést szerzett (2-3), és a DEAC csak a játékrész hajrájában tudott fordítani (22-21). A gólgazdag etapot végül a házigazdák nyerték 27-24-re.

A vendéglátók lendülete nem apadt el a második negyedben sem. A borsodi együttes a játékrész közepéig eredményesen tartotta a lépést, de ekkor ritmust váltott a Debrecen, és a félidőre 12 pontosra növelte előnyét (49-37).

A szünet sem hozott jelentős változást a játék képében. A Phoenix szívósan küzdött, de csak arra futotta lendületéből, hogy tartani tudta a 10-15 pontos hátrányt. A negyed végére aztán egy biztató, 68-57-es állást harcolt ki.

Egy jó záró negyeddel még meglehetett volna a győzelem, és a tiszaújvárosi fiúk nem is adták fel a küzdelmet. Az etap negyedik percében sikerült a legközelebb kerülni a vendéglátókhoz (73-66), ettől kezdve azonban ismét a hajdúságiak akarata érvényesült a pályán. Fokozatosan léptek el egyre távolabb a Phoenixtől, s végül 100-80-as hazai siker született.

A vereség ellenére is ki lehet emelni néhány jó teljesítményt a tiszaújvárosi oldalon: az ismét egészséges Gáspár Balázsnak most is összejött a dupla-dupla (14/6 pont, 11 lepattanó, 1 szerzett labda, 7 assziszt, 6 kiharcolt fault), kijött a lépés Molnár Bencének (14/9 pont, 2 lepattanó, 4 assziszt, 1 kiharcolt fault), és 10-10 ponttal jól szerepelt Pöstényi Zoltán és Pongrácz Gergely is.

Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK: Kiss Balázs (9), Gáspár Balázs (14/6), Jaywuan Hill (9), Pongrácz Gergely (10/6), Szilasi Bence (5/3). Csere: Jónás Bence (-), Pöstényi Zoltán (10), Taskó István (-), Dorvekinger Richárd (-), Szabó Dániel (7/3), Kovács Zoltán (2), Molnár Bence (14/9). Vezetőedző: Szendrey Zsombor.

A mérkőzés statisztikája.

Kerényi György