Február 11-én a Győrt fogadták hazai pályán U20-as fiaink. Az elmúlt időszakhoz képest magabiztosabb, pontosabb játékot mutatott a csapat, de sajnos ez sem volt elegendő a hatodik helyen álló vendégekkel szemben. A betegség miatt távol lévő Szendrey Zsombort helyettesítve ezúttal Benőcs Dávid irányította a hazai gárdát.
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix U20 – Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC U20: 58-75 (18-22, 14-22, 12-15, 14-16)
.
Tiszaújvárosi találattal vette kezdetét a találkozó, ám a Győr hamar megadta a válaszokat, és magához ragadta a vezetést. Bár kialakult nyolcpontos vendégvezetés is, a Phoenix ledolgozta a nagy hátrányt, és a negyed hajrájában két egységre is fel tudott zárkózni (17-19). Az első szakaszt végül nem túl erős, négypontos lemaradással zártuk (18-22). A második etap elején gyorsan tíz pontra növekedett a győriek előnye (18-28). Ezt követően mi is megtaláltuk a ritmust, ám ezt a tíz egység körüli hátrányt nem tudtuk lejjebb faragni. A félidőhöz 32-44-es állással érkeztünk el.
A harmadik negyed nagy részére a fokozatos győri távolodás volt a jellemző. A hetedik percben már húsznál járt a különbség (38-58), de szerencsére az etap hajrájában erősíteni tudtunk, és tizenöt egységre olvasztottuk a hátrányt (44-59). Ez a lemaradás elvileg még behozható lett volna egy lendületes záró felvonással, és voltak is jó megoldásaink ebben a szakaszban, ám a vendégek tartani, majd fokozni tudták előnyüket. Bár a mérkőzést elveszítettük, a tisztes helytállást mindenképp sikerült teljesítenünk (58-75).
.
Szépen teljesített nálunk a dupla-duplázó Nagy Balázs, aki 11/3 ponttal, 10 lepattanóval, 1 szerzett labdával, 1 assziszttal, 2 kiharcolt faulttal és 1 blokkal zárta a találkozót. Jó játékot mutatott Lenke Balázs (10 pont, 7 lepattanó, 3 assziszt, 3 kiharcolt fault) és Hajdu Boldizsár is (10/6 pont, 7 lepattanó, 1 szerzett labda, 4 assziszt, 2 kiharcolt fault), remekül lepattanózott Drizner Gábor (5 pont, 15 lepattanó, 4 assziszt, 2 kiharcolt fault), ponterős volt Czimer Adrián (14/6 pont, 5 lepattanó, 1 szerzett labda, 1 kiharcolt fault).
.
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix U20: Drizner Gábor (5), Czimer László Adrián (14/6), Lenke Balázs (10), Nagy Balázs (11/3), Hajdu Boldizsár (10/6). Csere: Demkó Milán (1), Deli Benedek (2), Pásztor Máté (3), Besenyei Bálint (2), Szabolcsi Bálint (-). Edző: Benőcs Dávid.
.
Benőcs Dávid edző: „Szendrey Zsombor betegsége miatt ma nekem kellett irányítanom az U20-as csapatot. Próbáltam feltüzelni a mérkőzés előtt a fiúkat, igyekeztem a sorozatos vereségek után felrázni őket, hogy legalább tisztességesen helytálljunk. Szerintem ez hellyel-közzel sikerült is. Első szándékból mindig nagyon jól védekeztünk, hiszen első szándékú kosarat nagyon keveset kaptunk, viszont a védőlepattanókkal meggyűlt a bajunk. Támadólepattanóból nagyon sok pontot szerzett a Győr csapata, és sajnos emiatt alakult ki a húszpontos különbség. Támadásban is voltak hiányosságok, ezt leginkább az összeszokottság hiányának köszönhetjük: a csapat egyik fele a junioroknál edz, a másik fele a felnőttcsapatnál. Amikor viszont három-négy olyan játékos volt a pályán, akik együtt edzenek, tudtuk hozni az elvárt színvonalat. Gratulálok a fiúknak! A Győr csapatának a továbbiakban sok sikert, Szendrey Zsombornak pedig jobbulást kívánok”.
Kerényi György