Beharangozó,  NB I. B

Beharangozó: Békéscsaba – Phoenix

Békéscsabai KK – Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK, 2024. 09. 27., 19.40

Indul az idény, a Phoenix is készül első mérkőzésére. Sajnos nem lehet maximális formában a csapatunk, mert nem teljes a keret, betegünk is, sérültünk is van. Összességében: rég volt ennyire döcögős szezonkezdésünk. Afelől azonban nem lehetnek kétségeink, hogy teljes erőbedobással fognak küzdeni a srácok, és minden nehézség ellenére is győzni mennek Békéscsabára. Ahogy mindig, ezúttal is Lekli József vezetőedzőt kérdeztük az esélyekről.

– A felkészülésünk nem volt zökkenőmentes, sőt mondhatnám azt is, hogy nem sikerült jól. Történtek dolgok a nyáron, amikből nagyon rosszul jött ki a csapat, emiatt nem voltunk elegen, nem sikerült normális alapozást csinálnunk, ráadásul a héten sokan lebetegedtek – öten-hatan tudtunk edzeni. Az előjelek nem igazán jók, de akik edzettek, azokkal mindig próbáltunk fejlődni, igyekeztünk előrébb lépni. Tegnap sikerült öt-ötben edzeni, remélem, mai is így lesz, holnap pedig utazunk Békéscsabára. Azt tudni kell, hogy a csapatunk még nem teljes, emellett Kozák Bercinek olyan sérülése van, amely hosszan gyógyul, és csak október végén várható, hogy ő is bevethető lesz. Épp hogy vagyunk tízen, ebből három játékos fiatal. Ennek ellenére mindent megteszünk, nem feltartott kézzel utazunk Békéscsabára. Bízom benne, hogy a fiúk össze tudják magukat szedni fejben, mert ez az évkezdés egy kicsit megviselt minket. Ezt le kell küzdenünk valahogy, meg kell oldanunk, hogy lépésről lépésre tudjunk haladni. A klubvezetéssel együtt arra törekszünk, hogy új játékosokat hozzunk Tiszaújvárosba, hogy új légióst igazoljunk – ezeknek nagy része már folyamatban van, úgyhogy bízom benne, hogy hétről hétre egyre jobb lesz a csapat formája. Most egy gödörrel kezdünk, de bízunk benne, hogy a vége nagyon jó lesz. Így állunk hozzá.

Kerényi György