Beharangozó,  NB I. B

Beharangozó: Fót – Phoenix

Phoenix-MT Fót – Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK, 2026. 03. 08., 17:00

Az éllovashoz látogatunk el vasárnap, tehát az idény egyik legnehezebb feladata előtt állunk. Tudjuk azonban, hogy a kosárlabdában nincs előre lejátszott meccs, és mi is a győzelem akaratával fogunk pályára lépni Fóton. Vida Zoltán vezetőedző sem látja esélytelennek a Phoenixet – akitől ezúttal is kértünk egy mérkőzés előtti nyilatkozatot.

 

– A Fót csapatához látogatunk; ugye ők vezetik a tabellát, és ennek megfelelően eléggé masszív keretük van. Három kiemelkedő játékossal kell leginkább számolnunk: Juhos Leventével, Dancsecs Andrással és a légiósukkal, Mitchell Shereeffel. Ők meghatározó játékosok, minden meccsen megdobják legalább a tizenöt pontjukat, és melléjük mindig fel tud még nőni valaki.

Úgy gondolom, hogy ők az egyik legnagyobb esélyesei az idei bajnokságnak, de a héten mi is jól dolgoztunk. Nagyon bízom benne, hogy védekezésben előrébb tudunk majd lépni, és természetesen mindent meg fogunk tenni azért, hogy borítsuk ezt a papírformát. Ha a saját játékunkban tényleg sikerül szépen előrébb lépni, annak az eredményben is meg kell majd mutatkoznia.

Kerényi György