Beharangozó,  NB I. B

Beharangozó: Nagykőrös – Phoenix

Nagykőrösi Sólymok KE – Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK, 2024. 12. 13., 19.30

A Bajnokság tizedik fordulójában Nagykőrösre látogat csapatunk. Jó formában vagyunk, győzelmi esélyekkel érkezünk majd vendéglátóinkhoz, de egy percig sem szabad könnyelműnek lennünk a találkozón, hiszen ellenfelünk is igen jó erőkből áll, és ők is két győzelem után, lendületből érkeznek a meccsbe. Ezúttal is Lekli József vezetőedzőt kérdeztük az előttünk álló feladatról.

– Holnap Nagykőrösre látogatunk. Úgy gondolom, nem lesz egyszerű mérkőzés, mert a Nagykőrös hazai pályán elég veszélyesnek mondható, illetve van egy nagyon jó kezdő ötöse rutinos játékosokkal. Közülük is Csorvási Milánt emelném ki leginkább, aki két éve még az A csoportban játszott. Nem számítok könnyű mérkőzésre, viszont megvannak a gyenge pontjaik. Úgy gondolom, hogy akkor van esélyünk a győzelemre Nagykőrösön, ha jó energiával játszunk támadásban is, védekezésben is, és ha negyven percen keresztül meg tudjuk csinálni azokat a taktikai feladatokat, amelyeket a héten gyakoroltunk. Tudatosan kell támadnunk a Nagykőrös gyenge pontjait, illetve védekezésben minimalizálnunk kell a húzóembereiket. Bízom a fiúkban, jól dolgoztak a héten, úgyhogy remélem, jó mérkőzést játszunk, és győzelemmel térünk haza.

Kerényi György