Beharangozó,  NB I. B

Beharangozó: Phoenix – Veszprém (döntő, 2. meccs)

Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK – Veszprém KK, 2025. 05. 17., 18.00

Nem úgy alakult a döntő első összecsapása, ahogy szerettük volna, de a küzdelmek folytatódnak! Szombaton hazai pályán fogadjuk a Veszprémet, és biztosak lehetünk benne, hogy a srácok mindent bele fognak adni, hogy kiegyenlítsék az állást! A Phoenix bajnok akar lenni! Az előttünk álló találkozóról Lekli József vezetőedzőt kérdeztük.

.

– Nagyon rosszul játszottunk az első mérkőzésen, szerintem a szezonban először teljesítettünk ilyen gyengén. Támadásban nem tudtunk megvalósítani semmit abból, amit gyakoroltunk – ilyen az egész szezonban nem fordult velünk elő –, és igazából csak asszisztáltunk a Veszprémnek ahhoz, hogy megverjenek minket. Én abban bízom, hogy még egyszer ilyen rosszul nem tudunk játszani egy párharc során; összeszedjük magunkat fejben, és megcsináljuk azt, amit gyakoroltunk, nem követjük el ugyanazokat a hibákat, amik már előfordultak a szezon közben, amiket megbeszéltük, kijavítottunk. Össze kell magunkat kapni fejben, mert egyszerűen: ha valaki bajnokságot akar nyerni, akkor oda kell tennie magát, nem lehet úgy kosárlabdázni, mint ahogy mi tettük Veszprémben. Hazai közönségünk előtt meg kell halni a pályán, harcolni kell, nem lehet az, hogy a másik csapat jobban akarja a győzelmet, mint mi – főleg, ha egy bajnoki döntőben vagyunk. Úgyhogy elvárom a fiúktól ezt a mentalitást, ezt a fajta hozzáállást; maximális koncentráció kell, be kell tartani a taktikai utasításokat támadásban is, védekezésben is, mert csak így van esélyünk bajnokságot nyerni.

Kerényi György