Beharangozó,  NB I. B

Beharangozó: TF – Phoenix

TF-BP – Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK, 2026. 11. 04., 18:45

 

Első idegenbeli mérkőzésére készül a Phoenix, amelyet szerdán fog megvívni a TF otthonában. Ahogy nálunk, aktuális ellenfelünknél is sok változás történt a szezonkezdet előtt, és bár döcögős volt a rajtjuk, a legutóbbi két mérkőzésüket már megnyerték. Mi futunk neki nehezebb helyzetből a találkozónak, hiszen két vereség után kell javítanunk – ráadásul idegen pályán –, de mindenképpen győzni megyünk Budapestre. Dániel Péter vezetőedző meccs előtti nyilatkozata következik.

 

– Szokatlan időpontban, szerdán este játszunk a Ludovika Arénában a TF ellen. Nem úgy kezdték a szezont a fővárosiak, ahogy szerették volna, azonban az előző két mérkőzésüket behúzták – ráadásul Nyíregyházán huszonöt pontos hátrányból álltak fel, és nyerték meg a meccset. Ez azért jól mutatja, hogy igazi versenyzőtípusok alkotják a keretüket. Nagyon sok olyan játékosuk van, akik már bizonyítottak, és piros csoportos szinten meghatározó kosarasok, illetve kiegészülnek egy ponterős, amerikai erőcsatárral is.

Érdekes találkozó lesz ez, hiszen egy kicsit a stílusok harcát is láthatjuk majd. Mi a gyors, pörgős kosárlabdát erőltetjük, ezzel szemben a TF inkább a lassabb, „félpályásabb” kontrollkosárlabda mellett döfte le a kardját. Bízom benne, hogy ezen a mérkőzésen a mi akaratunk fog érvényesülni, és mi tudjuk majd diktálni a mérkőzés tempóját, hogy ezáltal magasabb csapásszámra kényszerítsük őket. Mindenképp szeretnénk kijönni ebből a mini vereségsorozatból.

 

Kerényi György