Ez a rangadó nem a miénk lett
Nem sikerült megnyerni a Veszprém elleni, idegenbeli rangadót. Nagyon kemény és szoros küzdelem volt, amit Gabe Murphy nélkül kellett megvívnunk, de így is elértük, hogy a gólkülönbség nekünk kedvezzen a végelszámolásnál.
Veszprém KK – Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK: 77-74 (20-22, 15-18, 23-18, 19-16)
2025. január 16., Vetési Albert Gimnázium, Veszprém.
Játékvezetők: Esztergályos Róbert, Kéri István, Földesi Marcell.
.
A Veszprém kezdett jobban, de Bata és Kiss találataival gyorsan felzárkóztunk, és innentől kezdve fej fej mellett haladtak a csapatok. A negyed közepétől elősorban Kozák és Lakatos pontjai tartottak minket versenyben, sőt elértük, hogy némi előnnyel zárjuk le ezt a szakaszt (20-22).
A második etap sem volt egyszerű. Többször is elléptünk három-négy ponttal ellenfelünktől, de tartósan elszakadni nem tudtunk. Mindenesetre biztató volt, hogy a Boinitzer-Bata duó vezérletével ezt a negyedet is megnyertük, és a nagyszünetben már öt egység volt az előnyünk (35-40).
Jól indult a harmadik felvonás. Kiss, Bata és Kozák találataival a negyedik percre elértük a kilencpontos előnyt (39-48), ám a Veszprém bírta a nyomást, és újabb felzárkózásba kezdett. A negyed hajrájában háromszor egyenlített házigazdánk, és a záró etaphoz is 58-58-cal érkeztünk el.
A negyedik szakaszban már leginkább mi futottunk az eredmény után. Többször is felzárkóztunk egy pontra, sőt a hetedik percben a fordítást is elértük (72-73), de a végjátékban a hazaiak voltak pontosabbak, így három egységgel alulmaradtunk ezen a derbin (77-74). Nagy baj azonban nincs, hiszen a hazai találkozót tizenegy ponttal nyertük meg, így összességében még mindig mi vagyunk előnyben. A jövő héten újabb rangadó vár ránk, jön a Százhalombatta; reméljük, javítunk!
.
A Phoenix legjobb eredményét a remekül triplázó Bata Olivér hozta (21/12 pont, 6 lepattanó, 2 szerzett labda, 2 assziszt, 4 kiharcolt fault), de hatékony volt Boinitzer Dávid (12/3 pont, 8 lepattanó, 2 assziszt, 8 kiharcolt fault) és Kozák Bertalan is (8/3 pont, 6 lepattanó, 2 szerzett labda, 2 assziszt, 4 kiharcolt fault). Tíz pont felett végzett Lakatos Máté is (13/3 pont, 2 lepattanó, 2 assziszt, 2 kiharcolt fault).
.
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK: Kozák Bertalan (8/3), Bata Olivér (21/12), Bán Tibor (6/3), Boinitzer Dávid (12/3), Kiss Kolos (5). Csere: Czimer László Adrián (3/3), Lakatos Máté (13/3), Sándor Bence (-), Mester Márk (4), Molnár Bence (-), Tóth Vajk Kános (-), Kovács Zoltán (2). Vezetőedző: Lekli József.
.
Lekli József vezetőedző: „Gratulálok a Veszprémnek a győzelemhez! Sajnos könnyelműen és dekoncentráltan játszottunk. Eladtunk húsz labdát és kihagytunk tizenöt büntetőt, ami egy ilyen szoros mérkőzésen nem fér bele. Tragédia nem történt – dolgozunk tovább!”
Kerényi György



