Keményen küzdöttünk Győrben, de nem jött a siker
A Bajnokság jelenlegi hetedik helyezettje, az Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC fogadta csapatunkat november 5-én. A Phoenix legutóbb szép győzelmet aratott hazai környezetben, most bíztunk benne, hogy talán egy bravúrral folytatódhat szereplésünk.
Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC – Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK: 95-86 (20-27, 20-11, 27-22, 28-26)
2021. november 5. Széchenyi István Egyetemi Csarnok, Győr.
Játékvezetők: Tóth Kálmán, Benedek Zoltán, Csák Máté Károly.
.
Egy kicsit a „buszban maradtunk” a mérkőzés kezdetén, amit a Győr 8-0-s futása jelzett az első három perc folyamán. Ekkor kezdtünk belelendülni az összecsapásba, és ez a lendület határozottan erősre sikerült: a hatodik percben megszületett az egyenlítés (11-11), majd el is léptünk vendéglátóinktól. A nehéz start ellenére hétpontos előnnyel zártuk a játékrészt (20-27).
A második etapot ismét a Győr kezdte erősebben, ezúttal azonban nem sikerült átvennünk a kezdeményezést. A hazai gárda kitartóan támadott, a hatodik percre be is érte a Phoenixet (34-34), majd hamarosan a kellemetlen fordítás is megérkezett (37-34). A félidő hajrájában aztán már nagyon nehezen találtuk a ritmust, hibákkal dolgoztunk, kevés pontot szereztünk. Ennek ellenére nem jelentős, kétpontos lemaradással vártuk a folytatást (40-38).
A pihenő után gólgazdag harmadik felvonás vette kezdetét. A Phoenix sokkal jobb formát mutatott a korábbiaknál, ám a győriek is tartották a lendületet. Nem volt hiány jó megoldásokból nálunk sem, mégis a dunántúliak előnye növekedett. A záró felvonás előtt hétpontos hátrányban voltunk (67-60). Egy jó negyedik etappal ez a különbség még mindig behozható lett volna, de sajnos nem sikerült megtörni a vendéglátók koncentrációját. A Phoenix az utolsó pillanatig derekasan küzdött, többször is megközelítettük ellenfelünket három-négy egységre, a fordításig azonban nem jutottunk el. A kapkodósabbá váló hajrában újabb néhány ponttal nőtt hátrányunk, így végül 95-86-os győri siker született a mérkőzésen.
.
A kemény küzdelmet a jó egyéni eredmények is híven tükrözik. Gerőcs Bálint a mezőny legjobb teljesítményével, 22/9 ponttal, 6 lepattanóval, 5 kiharcolt faulttal és 1 blokkal zárta a mérkőzést. A legveszélyesebb ezúttal is Drahos Gábor volt az ellenfél gyűrűjére (26/15 pont, 3 lepattanó, 1 szerzett labda, 5 assziszt, 5 kiharcolt fault), Lajsz Gergely egy tekintélyes dupla-duplával jelentkezett (19 pont, 10 lepattanó, 2 assziszt, 4 kiharcolt fault), és jól szerepelt Molnár Bence is (12/12 pont, 3 lepattanó, 1 szerzett labda, 2 assziszt, 1 kiharcolt fault).
.
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK: Drahos Gábor (26/15), Gerőcs Roland Bálint (22/9), Molnár Bence (12/12), Kovács Zoltán (3/3), Lajsz Gergely (19). Csere: Hajdu Boldizsár (-), Lenke Balázs (-), Frikker Marcell (-), Szabó Norbert (-), Szilasi Bence (-), Asszú Áron (4), Asszú Ádám (-). Vezetőedző: Siska János.
.
Siska János vezetőedző: „Először is szeretnék gratulálni a Győr csapatának. Úgy gondolom, hogy jól használták ki a gyengeségeinket, húsz eladott labdával nem lehet idegenben meccset nyerni. A támadással elégedett vagyok, a védekezéssel viszont nem. Sok sikert kívánok a győrieknek a továbbiakban”.
Kerényi György



