Hírek,  NB I. B

Nehéz meccs, hosszabbítás, harmadik győzelem!

Lejátszottuk harmadik mérkőzésünket a szezonban, és bizony ez a derbi sem alakult unalmasan. A DEAC U23 jól felkészült belőlünk, ezért hiába tűnt úgy a találkozó középső szakaszában, hogy akár sima is lehet a vége, hosszabbításban kellett kivívnunk a nehéz győzelmet. Óriási volt a hangulat; ezúton is köszönjük, hogy ilyen sokan eljöttetek, és így buzdítottátok a csapatot!

Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK – DEAC U23: 92-89 (14-21, 31-20, 18-18, 13-17, 16-13)

2026. október 9., Tiszaújvárosi Sportcentrum, 500 néző.
Játékvezetők: Sörlei Attila, Marton Péter, Fajszi Zsombor Levente.

 

Nagyon beragadtunk a meccs elején, a debreceniek a tizenhárom pontos vezetésig is eljutottak (5-18). Mester és Szabadfi nagyon fontos villanásaira volt szükségünk a felzárkózáshoz, majd Pap duplájával tudtunk hét egységen megkapaszkodni (14-21).

A második etapban végre megérkeztünk a mérkőzésbe. Az első percekben Szabadfi sajátította ki magának a hajdúsági gyűrűt (22-24), majd Mester trojkájával az első fordítást is elértük. Az ellenfél újabb hármasait Mayer triplájával, majd Ormai és Szabadfi ketteseivel ellensúlyoztuk, aztán Lucey kosarával sikerült tartósabb előnyhöz jutnunk. A félidő hajrájában Gerőcs is becsatlakozott több találattal, így négypontos vezetéssel vonulhattunk el a nagyszünetre (45-41).

Nagyon jól indult a harmadik szakasz is. A Tiszaújvárosnál Polster vette át a főszerepet, aki hat percen belül három triplát süllyesztett el a debreceni kosárban. Egészen a tizedik percig tartós volt a tíz pont körüli vezetés, ám a negyed végjátékában leblokkolt a csapat, és pillanatok alatt magunkra húztuk az ellenfelet. A nagyrészt remek játékot hozó etap végére visszaállt a korábbi különbség a két gárda között (63-59).

A DEAC lendülete nem fogyott el a záró felvonásra sem. A harmadik perctől kezdve már mi kapaszkodtunk az eredményért, és a hajrában Gerőcs hidegvérű és precíz dobásaira volt szükség ahhoz, hogy legalább hosszabbításra mentsük a találkozót (76-76).

A rendkívül feszült hangulatú ráadásban hősiesen küzdött a csapat! Eleinte Polster és Gerőcs tripláival tartottuk magunkat, majd Szabadfi és Ervin találataival érkeztünk el a hétpontos vezetésig (91-84). A hajrában javított a Debrecen, de a győzelem meglett! A nehéz találkozót 92-89-es végeredménnyel zártuk! Szép volt, Fiúk!

 

Szabadfi Márk remek játékkal érte el a mezőny legjobb teljesítményét (22/9 pont, 4 lepattanó, 2 assziszt, 5 kiharcolt fault), és igen ponterős játékot tett a pályára Gerőcs Bálint is (21/6 pont, 4 lepattanó, 2 assziszt, 1 kiharcolt fault, 2 blokk). Ormai Botond ezúttal is rendkívül hatékonyan szedte a lepattanókat (7 pont, 11 lepattanó, 1 szerzett labda, 3 assziszt, 1 kiharcolt fault, 1 blokk), és bőven tíz egység felett végzett Polster Attila is (16/12 pont, 3 lepattanó, 4 assziszt, 1 kiharcolt fault).

 

Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK: Carble Lee Ervin (6/3), Polster Attila (16/12), Mester Márk (8/6), Ormai Botond Gábor (7), Lucey Ciarán József (5). Csere: Pap Levente (2), Gerőcs Roland Bálint (21/6), Sebők András (-), Mayer Ákos (5/3), Kovács Zoltán (-), Szabadfi Márk (22/9), Ferenczi Lajos (-). Vezetőedző: Dániel Péter.

 

Dániel Péter vezetőedző: „A mérkőzés elején megleptek minket a zónával a debreceniek, amire a második negyedben már jól reagáltunk, és megfordítottuk a mérkőzést. A második félidőre aztán tényleg úgy jöttünk ki a parkettára, ahogy ki kell jönni egy mérkőzésre hazai pályán: jó védekezéssel, gyors támadásokkal. Ekkor úgy tűnt, hogy el is tudjuk dönteni a találkozót, de ez a debreceni csapat jóval szervezettebb és jóval profibb volt annál, hogy feladja. A végén néhány egyéni villanásnak köszönhetően sikerült hosszabbításra menteni a meccset, majd pedig a hosszabbításban megnyerni. Ehhez gratulálok a srácoknak – ránk fér a pihenő”.

A mérkőzés alakulása.

Kerényi György