Nem tudtunk javítani Jászberényben
A Phoenix KK Jászberényben lépett pályára február 28-án. Több szakaszban is jól játszottunk, de nem sikerült utolérnünk a házigazdákat, akik a harmadik negyed hajrájától kezdve már egyértelműen uralni tudták a mérkőzést.

Jászberényi KSE – Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK: 89–67 (27-23, 19-20, 24-15, 21-11)
2026. február 28., Bercsényi Tornacsarnok, Jászberény.
Játékvezetők: Nepp László Oszkár, Fajszi Zsombor Levente, Kiss Bálint.
A mérkőzés elején a hazaiak ragadták magukhoz a kezdeményezést, a Phoenix azonban tartotta a lépést, és több szép támadást is láthattunk a csapattól. Ebben a szakaszban Mészáros emelkedett ki eredményességével, aki egy gyors betörésből szerzett kosárral és egy távoli dobással is hozzájárult a Tiszaújváros pontjaihoz. A negyed végén a Jászberény volt hatékonyabb, így néhány pontos hátránnyal kellett várnunk a folytatást (27-23).
A második játékrész elején a hazaiak növelték a tempót, de érdemben nem tudták növelni különbséget. Nálunk Mester hozott friss energiát a pályára két szép triplával, és a jó csapatmunkának köszönhetően sikerült stabilizálnunk játékunkat. A félidőig le is faragtunk egy egységet korábbi hátrányunkból (46-43).
A nagyszünet után többször is sikeresen támadtuk a jászberényi gyűrűt, Locure is ekkor vállalt nagyobb szerepet a pontszerzésben. Hiába voltunk azonban határozottabbak támadásban, a hazaiak rendre válaszolni tudtak találatainkra, így az egyenlítés nem sikerülhetett. Az etap második felében sajnos töredezetté vált játékunk, megszaporodtak a pontatlanságok, ebből adódóan aztán a záró felvonás előtt már komoly, tizenkét pontos lemaradással kellett számolnunk (70-58).
Az utolsó negyedben szinte semmi sem sikerült. Volt ugyan néhány szép akciónk, összességében azonban már nem tudtunk igazi csapategységet mutatni, és a Jászberény fokozódó lendületét sem sikerült visszatartanunk. A mérkőzés 89-67-es hazai sikerrel zárult.
A tiszaújvárosi oldalon Tyreke Locure hozta a legjobb teljesítményt a találkozón (16/3 pont, 4 lepattanó, 2 szerzett labda, 2 assziszt, 7 kiharcolt fault), és Mészáros Ágoston is tíz egység felett végzett (14/3 pont, 4 lepattanó, 3 assziszt, 3 kiharcolt fault).
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK: Mészáros Ágoston (14/3), Gerőcs Roland Bálint (8), Schmera Gergely (9/3), Kozák Márton (6/3), Tyreke Edwin Locure (16/3). Csere: Kozák Bertalan (-), Lakatos Máté (-), Mester Márk (8/6), Mayer Ákos (8), Molnár B. (-), Tanyi Antal Áron (-), Kovács Zoltán (-). Vezetőedző: Vida Zoltán.
Vida Zoltán vezetőedző: „Gratulálok a Jászberény csapatának. Mi a héten megbeszéltekhez egyáltalán nem tudtuk tartani magunkat. Könnyű kosarakat engedtünk a Jászberénynek, igazából mi engedtük, hogy jó flow-ba kerüljenek, és utána minden dobásuk beesett. Úgy gondolom, hogy amíg védekezésben nem tudjuk visszaszerezni azt a tüzet, amit a Vasas ellen láttam a csapatomtól, addig a támadásunk sem lesz gördülékeny. Ezt igazolja a második félidő, ahol tizenöt, illetve tizenegy pontot dobtunk, ami édeskevés. Amennyiben idegenben 91 pontot kapunk, vagy csak 69 pontot dobunk, akkor nincs esélyünk nyerni. A jövő héttől ismét egy teljesen más mentalitású csapat kell. Ezen fogunk dolgozni. Még egyszer gratulálok a Jászberénynek”.
Kerényi György


