Hírek,  U14

U14: Serdülőink az alapszakasz győztesei!

Két újabb győztes találkozón van túl U14-es csapatunk. Április 21-én a DSI Debrecen csapatát fogadták hazai pályán a fiúk, 29-én pedig a MEAFC ellen játszottak idegenbeli mérkőzést. A két siker az első helyezést biztosítja fiainknak az U14-es bajnokság alapszakaszában.

Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix U14 – DSI Debrecen U14: 59-37 (23-5, 10-10, 9-15, 17-7)

2023. április 21., Tiszaújvárosi Sportcentrum.
Játékvezetők: Lónáth László, Burján Márk.

.

Ezúttal is erősen kezdett a Phoenix, a hatodik percben már tíz pont felett járt a vezetés (12-3). A támadásban is, védekezésben is jól működő Tiszaújváros 23-5-re hozta az első negyedet. A második etapban határozottan erősödött a vendégek játéka, és sikerült megfékezniük lendületünket. A félidő hajrájában eljutottunk ugyan a huszonkét pontos előnyig is, a Debrecen azonban egy duplával és két büntetővel még a lefújás előtt visszaállította a korábbi különbséget (33-15).

A nagyszünet után is sokáig kiegyenlített párharc folyt a pályán. Egészen a harmadik negyed végjátékáig jellemző maradt a tizenhét-tizennyolc pontos Phoenix-vezetés, ám a hajrában ismét erősíteni tudott a hajdúsági csapat, és néhány gyors kosárral tizenkét egységre apasztotta a különbséget (42-30). Úgy tűnt azonban, a két negyeden keresztül tartó pörgés ki is vette az energiát ellenfelünkből, hiszen a záró etapban újra a Tiszaújváros fölénye érvényesült. Erősödő támadásainknak köszönhetően huszonkét pontig emeltük előnyünket, és 59-37-es eredménnyel zártuk le a találkozót. Szép volt, Fiúk!

.

Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix U14: Nagy Dávid (8/3), Holló Ádám (-), Major Péter Marcell (12), Feledi Dávid (9), Kovács Botond (6). Csere: Fodor Zalán (11), Hubay Péter Ákos (4), Pólik Nimród (2), Hímer Bence (5), Gyarmati Balázs (-), Horváth Rajmund Zsolt (-), Horváth Norbert Zoltán (2). Edző: Benőcs Dávid.

.

Benőcs Dávid edző: „A Debrecen ellen játszottuk a soron következő mérkőzésünket. Egy ilyen erős, nagy fiúkból álló csapattal szemben nem volt könnyű dolgunk, hiszen fizikálisan fölénk nőttek. Próbáltuk ezt a sebességgel kompenzálni, és gyors kosarakat szerezni. Ez az első félidőben hellyel-közzel sikerült is, és magabiztos előnyt építettünk ki. Sajnos a második félidőben elfogyott a lendületünk, és gyengébb játékot produkáltunk, de az előnyt megőrizve végül győzelmet arattunk. Gratulálok a fiúknak az újabb győzelemhez, és további sok sikert kívánok a Debrecen csapatának”.

A mérkőzés jegyzőkönyve.

.

MEAF U14/B – Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix U14: 64-73 (14-24, 17-17, 15-16, 18-16)

2023. április 29, Miskolc.
Játékvezetők: Burján Márk, Szalontai Dorina Enikő.

.

Egy 0-6-os rohanást követően gyorsan 2-11-es állást alakított ki a Phoenix, az első negyed hajrájában pedig elérte a tízpontos vezetést (14-24). A második etapban erősödött a Miskolc játéka, a nyolcadik percben felzárkózott hat pontra, ám a félidő végén egy jól sikerült, 2-6-os szakasszal visszaállítottuk a tízegységes előnyt (31-41).

Jól működött a Phoenix a harmadik negyed első felében is, hiszen többször eljutottunk a tizenhat pontos vezetésig is. Az etap végjátéka most a hazai együttesnek sikerült jobban, lecsökkent a szép előny, de még így is növeltük kissé a félidő különbségét (46-57). A záró felvonás első felét a MEAFC uralta: egy 10-2-es rohammal zárkózott fel riválisunk mindössze három pontra (56-59). A válságos helyzetben szerencsére nem omlott össze a Phoenix, sikerült újabb lendületet venni, és végül ezt az értékes győzelmet is begyűjthették U14-es fiaink (64-73). Szép volt, Fiúk!

.

Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix U14: Nagy Dávid (19), Holló Ádám (-), Major Péter Marcell (12), Feledi Dávid (10), Kovács Botond (1). Csere: Fodor Zalán (13/3), Hubay Péter Ákos (6), Kovács Gábor (-), Pólik Nimród (8/6), Hímer Bence (4), Gyarmati Balázs (-), Horváth Norbert Zoltán (-). Edző: Benőcs Dávid.

.

Benőcs Dávid edző: „Egy rutinos, az országos főtáblát is megjárt csapat ellen játszottuk az alapszakasz utolsó mérkőzését. Egy fizikálisan erős, gyors, tőlünk egy fejjel magasabb ellenféllel néztünk szembe Miskolcon. Hellyel-közzel ismertük a játékukat, így készültünk rá az elmúlt másfél hétben, és úgy gondolom, a fiúk száz százalékig betartották azokat a taktikai utasításokat, amelyeket kértem tőlük, és gyakoroltunk edzéseken. Ennek köszönhetően az első félidőt magabiztos, tízpontos előnnyel zártuk. A második félidőben tudtuk tartani ezt az előnyt, sőt növeltük is, viszont az utolsó negyedben jött egy hullámvölgy: vagy öt percig nem tudtunk kosarat dobni, viszont a védekezésünk továbbra is remekelt. Ennek volt köszönhető, hogy közelebb jöttek ugyan, de nem tudták átvenni a vezetést. Aztán meg tudtunk újulni, és végül kilencpontos előnnyel zártuk a csoportrangadót.
Én nagyon-nagyon gratulálok a fiúknak az egész szezonban mutatott teljesítményükért; az első helyen végeztünk tizenöt győzelemmel és mindössze egy vereséggel. A második félévben pedig 9/9 a mérlegünk, ami kiváló teljesítmény – különösen a sok sérülés és betegség fényében. Nem dőlünk azonban hátra, hiszen szeretnénk továbbjutni az ország legjobb négy csapata közé, és készülünk a következő időszakra, a keresztjátékra, ami szintén nem lesz egy »sétagalopp«. Köszönöm a MEAFC-nak a játékot, nekik is további sok sikert kívánok”.

A mérkőzés jegyzőkönyve.

Kerényi György