Hírek,  U16

U16: Ezúttal sem sikerült javítani

Lejátszotta U16-os csapatunk a Regionális Fiú Kadett Bajnokság hetedik fordulóját. A december 8-ai találkozón sajnos végig a vendég MEAFC U16/B fölénye érvényesült.

Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix U16 – MEAFC U16/B: 45-95 (5-18, 15-22, 20-30, 5-25)

2022. december 8., Eötvös József Gimnázium, Tiszaújváros.
Játékvezetők: Lónáth László, Siska-Sándor Ivett.

.

Egy 7-0-os rohanással kezdett a MEAFC, és ez meg is adta a mérkőzés alaphangját. Mi nehezen lendültünk bele a játékba, az első negyedben mindössze öt pontot szereztünk (5-18). Biztató volt a második etap eleje, hiszen gyorsan feljöttünk hat pontra (12-18), ezután azonban ismét miskolci fölény következett. A hazai teljesítmény mindenképpen javult ebben a szakaszban, pontosabban dobtunk, de a különbség így is növekedett (20-40).

A félidő alkalmat adott a sorok rendezésére, így a harmadik negyed nagy részében kiegyenlített küzdelmet folytathattunk ellenfelünkkel szemben. Sokáig tartottuk a húsz egység körüli különbséget, ám az etap hajrájában már dobásig is alig jutottunk el, a MEAFC akarata érvényesült. A záró felvonást harmincpontos hátránnyal vártuk (40-70). Nem változott a játék képe a negyedik szakaszban sem. A Miskolc lendülete nem tört meg, mi pedig sehogy sem találtuk a ritmust. Végül komoly vereséggel kellett elhagynunk a pályát (45-95).

.

Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix U16: Gulyás Dávid (14), Illés Bence (6/6), Tarjányi Áron (-), Suba Dániel (7), Farkas Kristóf (14/3). Csere: Farkas Balázs (-), Riczu Levente (-), Kelly Gordon Ronald (-), Szabados Zsombor (-), Galambos Kende (4). Edző: Bartovics Ákos.

.

Bartovics Ákos edző: „Picit csalódott vagyok, úgy érzem, több volt ebben a mérkőzésben. De ebben az évben nekünk továbbra is a megfelelő mentalitás kialakítása az elsődleges feladatunk, csak utána tudunk továbblépni. Volt egy kevés pozitívum, remélem, azokból többet fogok látni az elkövetkezendő időszakban. Dolgozunk tovább”.

A mérkőzés jegyzőkönyve.

Kerényi György