Hírek,  U18

U19: Gyengélkedő kezdet után tízpontos győzelem született!

Szétszórt volt kissé U19-es gárdánk a november 19-ei, MEAFC elleni találkozó elején, de Siska János edző rendezte a sorokat a félidőben, és végül szép győzelemmel zártuk a napot.

Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix U19 – MEAFC U19/C: 68-58 (7-9, 12-17,20-17, 29-15)

2025. november 19. Tiszaújvárosi Sportcentrum.
Játékvezetők: Domán István, Burján Márk.

 

Az ellentétes félidőket hozó mérkőzésen a Miskolc kezdett jobban, mi egy kissé nehezen koncentráltunk. Az első negyed hajrájában sikerült egyszer egyenlíteni, de aztán hátránnyal zártuk a szakaszt (7-9). Mindkét csapat pontosabbá vált a következő etapban, de közelebb nem tudtunk lépni riválisunkhoz. A játékrész nagy részében a tíz pont körüli különbség állandósult, majd ismét a hajrában jött ki jobban a lépés, amikor is visszazárkóztunk hét egységre (19-26).

A félidőben rendeződtek a hazai sorok, és egészen más képet mutatott játékunk a harmadik etapban, mint az előzőekben. Egy igen látványos, 15-2-es rohanással nyitottunk, ezzel megszereztük az előnyt (34-28), de a negyed második fele gyengébbre sikerült, így ismét hátrányba kerültünk (39-43). A teljesítményünk azonban már nagyon biztató volt.

A záró felvonásban újfent a mi akaratunk érvényesült. A második percben már miénk lett az előny (46-45), majd fokozatos távolodásba kezdtünk. A végjátékban átléptük a tízpontos határt is (66-54), ám egy utolsó lendülettel még javítani tudott a Miskolc, így 68-58-cal zártuk le a találkozót. Izgalmas meccs volt, voltak ijesztő szakaszok, de meglett a győzelem! Szép volt, Fiúk!

 

Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix U19: Illés Bence (1), Suhajda Péter (10/6), Kurucz Gergő (-), Hártó Soma Levente (10), Ferenczi Lajos (34/3). Csere: Fodor Zalán (-), Nagy Dávid (1), Gulyás Dávid (-), Szlávik Levente (-), Hubay Péter Ákos (9), Suba Dániel (3), Kovács Gábor (-). Edző: Siska János.

 

Siska János edző: „Nagyon álmosan és dekoncentráltan kezdtük el a mérkőzést – így nem lehet elkezdeni egy meccset. Az egész első félidő arról szólt, hogy a fiúkat valahogy felrázzam, és fejben más álláspontra helyezzem őket. A második félidőre ez talán sikerült is, mert akkor elkezdtünk egy agresszívabb védekezést, ezáltal labdákat tudtunk szerezni, és a játékunknak is megváltozott a ritmusa. Átvettük a vezetést, megfordítottuk a mérkőzést, és nyertünk. Gratulálok a fiúknak a győzelemhez, viszont abból tanulnunk kell, ahogy elkezdtük a találkozót”.

A mérkőzés statisztikája.

Kerényi György