Hírek,  U20

U20: Nem sikerült javítanunk a mérlegen

Október 21-én a Testnevelési Egyetem vendégeként lépett pályára U20-as csapatunk. Bár voltak jó szakaszai a találkozónak, sajnos nem sikerült megszereznünk első győzelmünket.

TFSE-PSE U20 – Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix U20: 125-52 (23-14, 25-10, 43-11, 34-17)

2023. október 21., Camugo Sportlab, Budapest.
Játékvezetők: Kruk Melinda, Tóth Olivér.

.

Csak az első két percben tudtuk tartani a lépést házigazdánkkal, ezt követően gyorsan fokozódott hátrányunk. A kezdő negyedet 23-14-es állással zártuk. A második szakasz közepén átlépte a különbség a húsz egységet, amit már nem is tudtunk lejjebb szorítani a félidőig (48-24).

Szépítési reményekkel indultunk neki a harmadik etapnak, de támadásban is, védekezésben is sok hibával dolgoztunk. Ez a negyed el is döntötte a mérkőzés sorsát (91-35). A záró felvonást is becsülettel végigküzdötték a fiúk, de nem volt már erő a szépítéshez. A Phoenix komoly vereséggel zárta le a találkozót (125-52).

.

A legjobb statisztikával Gulyás Dávid végzett a mérkőzésen (10 pont, 6 lepattanó, 2 szerzett labda, 3 assziszt, 3 kiharcolt fault, 1 blokk), ponterőben Czimer László Adrián volt nálunk a legjobb (14/6 pont, 2 lepattanó, 2 assziszt).

.

Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix U20: Katona Milán Gergő (8/6), Czimer László Adirán (14/6), Demkó Milán (8/6), Gulyás Dávid (10), Szabó Ádám (5). Csere: Szabó Zalán (7/3), Szlávik Levente (-), Lakatos Máté (-), Kiss Kolos (-), Csata Zsolt Dániel (-). Edző: Vida Zoltán.

.

Vida Zoltán edző: „Ingadozó volt a mérkőzés. Sajnos álmosan kezdtünk, de utána felébredtek a fiúk, és elkezdték azt csinálni, amit kértünk tőlük. Ez a meccs felében működött is, a másik felében viszont fáradtnak bizonyultak. Mindenesetre amikor igyekeztek megcsinálni, amit megbeszéltünk, és amit tudnak, fejlődőképes mérkőzést láthattunk”.

A mérkőzés alakulása.

Kerényi György