Több változás is történt a Tiszaújvárosi Phoenix berkein belül az elmúlt hónapokban. Amellett, hogy új vezetőedzővel folytatódik a csapat munkája, a háttérben, a szakmai stáb összetételében is „régi-új” nevekkel számolhatunk. Visszatért többek között Brunyánszky István is a klubhoz, aki játékosként, másodedzőként, majd vezetőedzőként is meghatározó alakja volt korábban a tiszaújvárosi kosárlabdaéletnek. Brunya az új szerepvállalásról, illetve a klubon belüli változásokról nyilatkozott nekünk.
.
– Milyen szerepben tértél vissza a klubhoz? Milyen feladatokat jelent ez számodra?
– Megkeresett a Phoenix vezetősége azzal az elképzeléssel, hogy szakmai igazgatóként térjek vissza a klubhoz. Az elmúlt években akadozva ment az egyesületben a háttérmunka, ezt tehát valakinek össze kellene fognia. Öt év távlatában fogalmaztuk meg azt a célt, hogy bizonyos változtatásokkal eredményesebbé tesszük a klub jövőjét. Én elvállaltam a felkérést, sőt teljes mellszélességgel az ügy mellé álltam.
– Hol, milyen szinten kell elkezdeni az említett változtatásokat?
– Vissza kell nyúlnunk teljesen az utánpótlásig, hogy azok a gyerekek, akiket a Phoenix versenyeztet, a jövőben is megfelelő kosárlabdaképzést kapjanak. Természetesen eddig is jó minőségű munka folyt az edzéseken, de úgy akarjuk átalakítani a képzési rendszert, hogy mindez folyamatosan ellenőrizhető legyen.
Még az edzőségem alatt készítettem egy utánpótlásól szóló tervet, ez alapján készítünk el egy újat, illetve ez alapján vázoltuk fel az elképzeléseinket most az új vezetőedzőnek is, aki úgy gondolta, hogy ő maga is segítséget tud majd nyújtani a folytatásban. Egyetértett az ötéves ciklussal is, hiszen ez egy olyan időtartam, amely alatt már reálisan mérhető a remélt fejlődés. De úgy gondolom, hogy már egy év után is fog látszani valami, hiszen az elvégzett munka minőségének folyamatos mérése mindenképpen adatokat fog eredményezni.
A minőségi munka fenntartása érdekében minden korosztály mellé két-két edzőt szeretnénk odaállítani, akik nem felváltva, hanem – lehetőség szerint – egyszerre vannak ott minden foglalkozáson. Ennek szükségességét többek között az adja, hogy növekvő létszámra számítunk, és a gyerekeknek így is meg kell kapniuk a megfelelő figyelmet és a megfelelő képzést. Kisvárosi körülmények között persze nem akarunk akadémiát létrehozni, de akadémiai szinten akarjuk végezni a munkánkat.
Ennek a célnak is megvan a maga komoly oka. Mára sajnos eljutottunk oda, hogy a jelenlegi felnőttcsapatba nem tudunk betenni elegendő utánpótlásjátékost, amit azonban megkövetel a versenyszabályzat. Egy U20-as játékosnak mindig a pályán kell lennie. Most máshonnan kell bevethető U20-as kosarast igazolnunk, mert jelenleg kevés az olyan tiszaújvárosi játékosunk, aki eljutott volna az ehhez megfelelő szintre. Az elmúlt években fokozatosan romlott a helyzet e téren, mostanra pedig nagyon komoly problémák alakultak ki. Ez óriási baj. Ha visszagondolunk, amikor még én is játszottam, hatan-tizenketten vártak a kispad szélén arra, hogy bejussanak arra a kettő-négy helyre, ami a felnőtteknél való szereplést jelenthette az U20-asok számára. Tehát hogy bekerüljenek a keretbe.
Első lépésként ezeket a problémákat kezdtük el megbeszélni a vezetőséggel – valamint Magyar Lacival, aki szintén visszatért a Phoenixhez –, és nagyon konstruktív munkával láttunk hozzá az új építkezéshez. Többek között szétosztottuk a szakembereket a korosztályos csapatok között, kiválasztottuk az új vezetőedzőt, kialakítottuk a felnőttcsapat keretét – tehát az utóbbi, mintegy másfél-két hónapban valóban elindult valami. Elég sok munkát tettünk bele a szabadidőnkből. Mindenesetre most egy olyan szakmai stáb állt össze, és kezdett el lendületesen dolgozni, amely – mindenképpen bízom benne – egy év után valóban eredményt tud majd felmutatni.
– Mi kell tudnunk erről a szakmai stábról?
– Ducsai Zoltán és Gerőcs Roland továbbra is ellátják a klubelnöki, illetve a klubigazgatói feladatokat, én mint szakmai igazgató kapcsolódtam be a munkába, Magyar László pedig szakmai igazgatóhelyettesként végzi tevékenységét.
Terveink szerint havonta tartunk megbeszéléseket az edzőkkel, egyeztetünk az aktuálisan elvégzett munkáról, a következő feladatokról, emellett Laci és én megosztva látogatjuk majd az edzéseket, ez pedig sokat fog lendíteni a heti kapcsolattartáson is. Így gyorsan tudunk majd reagálni az esetlegesen felvetődő problémákra – például ha hirtelen nagy létszámnövekedés történik az edzéseken, amit nagyon remélünk. Nem szeretnénk tehát magukra hagyni az edzőket, nem csupán karácsony környékén és szezon végén akarunk velük összeülni egy baráti beszélgetésre. A problémákról nem utólag, egy évre visszatekintve akarunk tudni, hanem már szezon közben, amikor azok aktuálisak. A gondokat minél gyorsabban akarjuk orvosolni, hogy a gyerekek a lehető legjobban érezzék magukat az edzéseken, miközben a lehető legjobb képzésben részesülnek. Ennek a „futószalagnak” a végén olyan eredményt szeretnénk látni, hogy a tizenhat-tizennyolc éves fiatalok akár a nagy csapatban is hadra foghatók lehetnek.
Ahogy már említettem, az edzőink eddig is kiváló munkát végeztek – amit ezúton is köszönünk nekik –, de a most elinduló ötéves ciklusban az eddigieknél is szervezettebbé kell tennünk a tevékenységünket. Nem az edzők kritizálása lesz a cél, hanem egy olyan, klubszintű irányvonal megteremtése, amely a háttérből – többek között – visszacsatolásokkal támogatja az edzői munkát. Az átláthatóság és a mérhetőség a szakmai tevékenységet is könnyebbé teszi majd. Összefoglalva: a most induló ötéves ciklusban el akarunk indulni azon az úton, hogy – bár nem akarunk akadémiává alakulni – akadémiai szintűvé váljon az utánpótlás képzése a Phoenixnél.
– Ebben az összetett munkában mi jelenti majd a legnagyobb kihívást?
– Számolnunk kell azzal, hogy a fiatalok mai generációja nagyon sokban különbözik a mi korosztályunktól, és nem fognak „topogni” azért, hogy bekerüljenek a nagy csapatba úgy, mint ahogy az harminc éve volt. Olyan ingerekre és odafigyelésre van szükségük, ami által megérthetik, hogy a sport, a kosárlabda nagyon jó hatással lehet az életükre, segítheti őket a felnőtté válás folyamatában, és ha megragadnak a sportolói közegben, akkor ebből óriási mértékben profitálhatnak majd a későbbi magánéletük során is.
– Tekintsünk egy kicsit a jövőbe! Ha minden sikerül a tervekből, ha nagyon optimisták vagyunk, akkor milyen Phoenixet fogunk látni öt év múlva?
– Hát akkor álmodozzunk! Épülni fog egy új csarnok, amire több sportág szempontjából is óriási igény van Tiszaújvárosban. Nem csupán a kosárlabda igényelné, hanem a jóga, az aerobik, a kettlebell, a kézilabda, télen a futball – és még lehetne sorolni –, tehát szinte mindenféle sportág örömmel fogadna egy új termet. De ha csak azt a létszámot vesszük figyelembe, amit a Phoenix mozgat, már akkor is lenne értelme egy új teremnek. Maximálisan ki tudná azt használni önmagában a kosárlabdaklub is, és az már csak egy extra szempont, hogy további pluszokat is jelentene a város életében.
Öt év múlva mit láthatnánk még? Én bízom benne, hogy vissza tudunk jutni arra a szintre, amit korábban elértünk már: a Phoenix egy olyan csapatnak fog számítani a kosárlabdapiacon, amitől félni kell.
Kerényi György