Hírek,  U20

U21: Erős ellenféllel kerültünk szembe

A Zalaegerszeg fiataljait fogadta U21-es csapatunk október 30-án. A tabella harmadik pozíciójában állomásozó vendégekkel szemben nem mi számítottunk esélyesnek, de hasznos tapasztalatszerzésre adott lehetőséget a találkozó.

Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix U21 – ZTE KK U21: 55-89 (12-14, 15-23, 11-24, 17-28)

2026. október 30., Tiszaújvárosi Sportcentrum.
Játékvezetők: Lónáth László, Siska-Sándor Ivett, Burján Márk.

 

Jó lendülettel nyitottuk a mérkőzést, energikus és kezdeményező volt a csapat. Az első etap derekára eljutottunk az ötegységes vezetésig (8-3), amit egy hatpontos futással ellensúlyozott riválisunk – egyúttal az állást is megfordítva. A szakaszt végül kétpontos lemaradással zártuk (12-14), és a koncentráltabbá váló Zalaegerszeget ettől kezdve már sajnos csak lassítani tudtuk menetelésében.

Az első félidőt mindenesetre még behozható, tízegységes hátránnyal zártuk le (27-37), sőt a harmadik etapot nagyon szép rohamokkal kezdtük. A játékrész derekán is tíz ponton belül voltunk (36-44), ekkor azonban olyan erős dunántúli rohanás következett, amit nem tudtunk sem védekezésben, se támadásban kompenzálni. A szakasz végén sikerült még két büntetődobást kiharcolnunk, addigra azonban már meghatározó különbség alakult ki a két csapat között (38-61).

A srácok mindent megtettek a záró negyedben a szépítésért, megérkeztek a triplák is a hazai oldalról, de a magabiztos vendégeket már nem lehetett megfogni. A találkozót 55-89-es vereséggel kellett lezárnunk.

 

A mezőny egyik legjobb teljesítményével a dupla-dupla közelébe érkező Besenyei Bálint végzett (9 pont, 14 lepattanó, 2 szerzett labda, 3 assziszt, 2 kiharcolt fault, 6 blokk), a ponterőt azonban Suhajda Péter képviselte a mérkőzésen (14/3 pont, 3 lepattanó, 2 assziszt, 5 kiharcolt fault).

 

Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix U21: Csikász Márton (5/3), Tanyi Antal Áron (8), Besenyei Bálint (9), Hubay Péter Ákos (2), Ferenczi Lajos (2). Csere: Fodor Zalán (4), Illés Bence (5/3), Deli Benedek Balázs (-), Galambos Kende (4), Suhajda Péter (14/3), Suba Dániel (2). Edző: Vida Zoltán.

 

Vida Zoltán edző: „Az eredmény egy kicsit csalóka, ugyanis a végére egy kicsit kiengedtünk; egy kicsit szétesett a védekezés, akadozott a támadás, de összességében még mindig több a pozitívum a játékunkban, mint a negatívum. Hétről hétre előrébb tudunk lépni. Amikor jár a labda, és folyamatos a mozgás, mindig sikerült helyzetet kialakítanunk, vagy faultot kiharcolnunk – de próbálunk ebben is előrébb lépni. A védekezésben egyre agresszívabbak vagyunk, aminek örülök, de fizikálisan is fel kell vennünk a harcot az ilyen erős ellenfelekkel szemben. Meg kell tanulnunk továbbá egy védekező, behúzódó csapattal szemben annak mérlegelését is, hogy mikor kell kiosztani, mikor kell megtámadni. De összességében úgy látom, hogy hétről hétre előrébb lépnünk, és bízom benne, hogy egyszer egy komolyabb csapat ellen is tudunk majd nyerni”.

A mérkőzés alakulása.

Kerényi György