Hírek,  NB I. B

Megvan az első idegenbeli győzelem!

Nehéz helyzetből vártuk a TF elleni mérkőzést, hiszen nem sikerült győzelemmel zárnunk sem a MAFC, se a ZTE elleni találkozót a közelmúltban. A cél egyértelműen a javítás volt, de tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk a lendületben lévő budapesti gárdával szemben.

Fotó: hunbasket.hu, Kovács Gábor

TF-BP – Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK: 82-94 (24-19, 20-22, 12-34, 26-19)

2026. november 4., Ludovika Aréna, Budapest.
Játékvezetők: Varga-Záray Katalin, Gombos Márk Bálint, Kiss Bálint.

 

Triplaesővel telt az első negyed jó része, ám komoly gondot jelentett, hogy ezeket a hármasokat nem mi dobtuk. Lucey még meg tudta adni az egyenértékű választ a második percben, a továbbiakban viszont már csak duplákkal és büntetőkkel igyekeztünk ellensúlyozni riválisunk kivételes dobóformáját. Ez részben sikerült is, hiszen a TF nem tudott jelentős távolságba kerülni tőlünk (24-19).

A második negyedben határozottan erősödött a védekezésünk, és kiegyenlítettebbé vált a triplamutató is. A csapatot elsősorban az Ormai-Mayer páros pontjai húzták előre, de Ervin és Mester is többször betalált. A magabiztosabbá váló játék eredményeként a félidőre közelebb is kerültünk ellenfelünkhöz (44-41).

Amit ezután produkáltunk, az talán a szezon eddigi legjobb negyede volt! Diktáltuk az iramot, hidegvérrel osztottuk a tökéletes passzokat, és a befejezések is rendre a gyűrűben landoltak – nagyon szép játékot tettünk a pályára. Mayer ezúttal is bőséggel termelte a találatokat – köztük kettőt a vonalon túlról –, de Mester és Lucey is szórt közelről, távolról, Polster a negyed hajrájában dobott két hármast egymás után. A záró felvonás előtt meghatározó vendégelőnyt mutatott az eredményjelző (56-75).

A negyedik etapban aztán kiderült, hogy nagyon kellett előtte a párját ritkító harmadik, mert a TF megrázta magát, és nagy energiákat mozgósítva indított támadást támadás után az egyenlítésért. Ormai és Polster találatai ellenére ismét zárulni kezdett az olló, hét perc alatt tíz egységig olvadt az előnyünk (75-85). A lejtmenetet Ervin büntetői akasztották meg, a végjátékban pedig a házigazdák fokozódó kapkodása volt segítségünkre. Az ellenfél hibáit kihasználva Ervin, Mester és Lucey is pontokat tudott még gyűjteni, így a mérkőzést 82-94-es győzelemmel zárhattuk le. Szép volt, Fiúk!

 

Mayer Ákos a mezőny egyik legjobb teljesítményével zárta a mérkőzést (17/9 pont, 8 lepattanó, 1 szerzett labda, 3 assziszt, 2 kiharcolt fault, 1 blokk), de nagyon fontos volt a tripla-dupla közelébe érkező Ervin Carble játéka is (12/3 pont, 9 lepattanó, 1 szerzett labda, 9 assziszt, 6 kiharcolt fault, 1 blokk). A ponterőt ezúttal Ormai Botond szállította a pályára (20 pont, 6 lepattanó, 2 szerzett labda, 4 assziszt, 4 kiharcolt fault), de a dupla-dupla határáig menetelő Lucey Ciarán is igen sokat javított a matekon (15/6 pont, 9 lepattanó, 2 szerzett labda, 1 assziszt, 2 kiharcolt fault). Jól triplázott Polster Attila (14/9 pont, 1 lepattanó, 1 assziszt, 3 kiharcolt fault), és Mester Márk is tíz egység fölé érkezett (12/6 pont, 2 lepattanó, 3 szerzett labda, 1 kiharcolt fault).

 

Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK: Carble Lee Ervin (12/3), Polster Attila (14/9), Mester Márk (12/6), Ormai Botond Gábor (20), Lucey Ciarán József (15/6). Csere: Csikász Márton (-), Nagy Dávid (-), Pap Levente (2), Gerőcs Roland Bálint (2), Mayer Ákos (17/9), Suhajda Péter (-), Ferenczi Lajos (-). Vezetőedző: Dániel Péter.

 

Dániel Péter vezetőedző: „Úgy érzem, a mai mérkőzésre valamelyest rányomta a bélyegét, hogy szokatlan időpontban léptünk pályára. Igazából egyetlen jó negyed is elég volt ahhoz, hogy megszerezzük a győzelmet, a másik háromban viszont rengeteg hibával játszottunk, támadásban és védekezésben egyaránt. Szerencsére volt egy olyan időszakunk, amikor sikerült összeszednünk magunkat, és végre olyan sebességgel, olyan intenzitással kosárlabdáztunk, ahogyan azt szeretnénk. Ez most elegendőnek bizonyult a győzelemhez. A folytatásban azonban nem engedhetjük meg magunknak, hogy egy mérkőzésnek csak az egynegyedében kosárlabdázzunk igazán, a másik háromban pedig szinte fej nélkül szaladgáljunk a pályán. Sokkal kiegyensúlyozottabb teljesítményre és nagyobb koncentrációra lesz szükségünk. Természetesen örülök a sikernek, és gratulálok a srácoknak a győzelemhez, de pontosan látjuk, miben kell még előrelépnünk”.

A mérkőzés alakulása.

Kerényi György