Alul maradtunk a rangadón
Kiélezett, az utolsó pillanatig kétesélyes mérkőzést játszottunk a listavezetővel szemben február 16-án. A végig feszes iramú, színvonalas találkozón egyáltalán nem volt esélytelen a Phoenix, de a végjátékban a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia összpontosított jobban.
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK – Dávid Kornél KA: 70-77 (21-27, 18-16, 15-11, 16-23)
2024. február 16., Tiszaújvárosi Sportcentrum, 500 néző.
Játékvezetők: Földházi Tamás Péter, Földi László Tibor, Marton Péter.
.
Nagy motivációval, valamint egy 5-0-os rohanással nyitottuk a találkozót, és egészen az első negyed derekáig tartani is tudtuk az előnyt. Ettől kezdve fej fej mellett haladtunk a vendégekkel, akik az utolsó másodpercben egy dudaszós triplával alakítottak ki komolyabb különbséget (21-27).
Nagy erővel küzdöttünk a felzárkózásért a második szakaszban, ám sokáig a fehérváriak akarata érvényesült a pályán. A mélypontot a tizenegy pontos hátrány jelentette a hetedik percben (28-39), ekkor azonban sikerült ritmust váltanunk, és a félidőig négy egységre faragtuk a különbséget (39-43).
A harmadik etapban sem csökkent a lendületünk. A negyedik percben, 45-45-nél egyenlítettünk, majd a vezetést is magunkhoz ragadtuk. Jelentősen ellépni sajnos nem tudtunk, az etap végére be is ért minket riválisunk, de mindenképpen biztató volt, hogy ezt a negyedet ugyancsak megnyertük (54-54).
A záró felvonásban sajnos hamar vendégfölény bontakozott ki. A második percben tudtunk utoljára egalizálni (56-56), ezt a DKKA gyors távolodása követte. Az ötödik percre már tízegységes hátránnyal kellett számolnunk (56-66), ám egy időkérés visszahozta a győzelmi reményeket. Kemény munkával zárkóztunk fel három pontra (65-68), de az egyenlítést meghozó dobások rendre kimaradtak. Negyvenöt másodperccel a vége előtt még egyszer megteremtettük az egyenlítés esélyét (70-73), azonban ekkor már gyors megoldásokra lett volna szükség, ezek pedig nem akartak összejönni. A végjátékban a DKKA tudott magabiztosabban küzdeni, így hétegységes lemaradással kellett befejeznünk a találkozót (70-77).
.
A legjobb teljesítménnyel Lakatos Máté (16/6 pont, 5 lepattanó, 1 szerzett labda, 8 assziszt, 5 kiharcolt fault) és Kocsis Zalán (16 pont, 5 lepattanó, 1 szerzett labda, 3 assziszt, 5 kiharcolt fault) zártak, de tizenhat pontot ért el Gáspár Balázs is (16/3 pont, 7 lepattanó, 3 kiharcolt fault).
.
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK: Csák Bence (5/3), Orliczki Mátyás (3), Lakatos Máté (16/6), Gáspár Balázs (16/3), Kocsis Zalán (16). Csere: Czimer László Adrián (-), Demkó Milán (-), Bán Tibor (2), Kiss Kolos (1), Molnár Bence (3/3), Okoh Victor Kelechi (4), Kovács Zoltán (4/3). Vezetőedző: Lekli József.
.
Lekli József vezetőedző: „Gratulálok a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémiának, én úgy gondolom, hogy nagyon jó meccset játszottunk. Nagyjából sikerült azt megcsinálni, amit szerettünk volna, jól védekeztünk, de egy ilyen fontos meccsen nem szabad ennyi üres triplát kihagyni. Megteremtettük a lehetőséget magunknak, megvoltak a helyzeteink – és ez most sajnos tényleg az üres triplákon múlott. Gratulálok a csapatnak, mert nagy meló volt, jól küzdöttek, mutatták a tartást, de ez ennyire volt elég”.
Kerényi György



