U20: Győzelem hazai pályán!
Szép győzelmet aratott U20-as gárdánk február 16-án. A tabella negyedik helyén állomásozó Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia fiataljaival szemben vívott küzdelemben szinte végig kontrollálni tudtuk a játékot, és megérdemelt sikerrel zártuk le a találkozót.
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix U20 – Dávid Kornél KA U20: 79-64 (21-18, 17-21, 23-13, 18-12)
2024. február 16., Tiszaújvárosi Sportcentrum.
Játékvezetők: Szalontai Dorina Enikő, Gulyás Márton.
.
A Phoenix 5-0-lal nyitotta a találkozót, amit azonban kiegyenlített párharc követett. Az ötödik percben vettünk volna egy nagyobb lendületet (16-11), de a vendégek időt kértek, ami három percnyi gólcsendet eredményezett. A negyed hajrájában aztán két gyors kosárral elértük a tízpontos vezetést (21-11), ám a fehérváriak is megtalálták a ritmust, így csak három egységgel előztük őket az első kisszünetben (21-18).
A második etapban leginkább a DKKA akarata érvényesült. Gyorsan fordítottak, nekünk kellett az eredmény után futnunk, de nem engedtük ellenfelünket túlságosan ellépni. A fordítás nem jött össze egyelőre, de többször is egalizáltunk, és a félidőt úgy zártuk le, hogy nyílt maradt a mérkőzés (38-39).
A folytatásban is jobban kezdett a dunántúli együttes, ám már a harmadik percben egyenlítettünk, (43-43), és innentől kezdve a mi kezünkben volt az irányítás. Fokozatosan távolodtunk ellenfelünktől, többször is elértük a tizenegy pontos előnyt, végül a kilencegységes távolság érvényesült a harmadik negyed eredményében (61-52).
A tiszaújvárosi srácok lendülete a továbbiakban sem nem csökkent, folytatták a menetelést a záró felvonásban is. Az etap nagy részében tíz pont fölött volt az előnyünk, csak a hajrában volt egy kis visszaesésünk. A végjátékban viszont ismét határozottak voltunk, és sikerült érvényesíteni fölényünket. A találkozót 79-64-es győzelemmel zártuk le. Szép volt, Fiúk!
.
Czimer Adrián rendkívüli ponterővel, a mezőny legjobb teljesítményével zárta a mérkőzést (36/15 pont, 7 lepattanó, 2 szerzett labda, 3 assziszt, 2 kiharcolt fault, 2 blokk), és ugyancsak kimagaslóan játszott a dupla-duplázó Besenyei Bálint is (19/3 pont, 15 lepattanó, 1 szerzett labda, 2 assziszt, 2 kiharcolt fault, 1 blokk).
.
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix U20: Czimer László Adrián (36/15), Szabó Zalán (7/3), Demkó Milán (8/6), Szabó Ádám (-), Besenyei Bálint (19/3). Csere: Katona Milán Gergő (5), Szlávik Levente (-), Gulyás Dávid (4), Lakatos Máté (-), Kiss Kolos (-), Csata Zsolt Dániel (-). Edző: Vida Zoltán.
.
Vida Zoltán edző: „Elsősorban gratulálok a fiúknak, büszke vagyok rájuk, mert az első perctől keményen játszottak, és felvették az ellenfél agresszív védekezését. Sikerült negyven percen keresztül keményen játszanunk, és ez meghozta a szezon első győzelmét. Nagyon remélem, hogy ebből tudunk majd építkezni, és ez a fellángoló tűz kitart a szezon hátralévő részében is”.
Kerényi György



