-
Négyes döntőben szerepelt a Phoenix – a szív és a küzdeni akarás csapatát láttuk a pályán!
A Tiszaújvárosi Phoenix KK történetének újabb fontos fejezetéhez érkezett a hétvégén, amikor a csapat – történetében harmadszor, zsinórban másodjára – pályára lépett a Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa négyes döntőjében. A fiúk két kemény, végletekig kiélezett mérkőzést játszottak, és bár ezúttal érem nélkül zárták a tornát, teljesítményük méltán váltott ki elismerést.…
-
Beharangozó: Hepp-kupa, négyes döntő!
Zsinórban másodszor jutott be a Phoenix a Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa döntőjébe! A DEAC U23, a Nyíregyháza és a Pécs legyőzése után újra ott vagyunk a legjobb négy között! Február 21-én, szombaton a Veszprém együttesével szemben vívjuk meg az elődöntőt, és ha sikerrel vesszük az akadályt, vasárnap már a kupáért…
-
A legjobb négy között vagyunk a Hepp-kupában!
A Hepp-kupa negyeddöntőjében a Pécs együttesét fogadtuk hazai pályán. A találkozót visszafogottan kezdtük, de pár perc alatt sikerült felpörögnünk, az első etap közepétől folyamatosan vezettünk, és megérdemelt győzelemmel jutottunk be a kupasorozat elődöntőjébe. Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK – PVSK-VEOLIA: 101-91 (22-19, 27-25, 27-20, 25-27) 2026. január 6., Tiszaújvárosi Sportcentrum, 300…
-
A legjobb nyolc között a Hepp-kupában!
A nyolc közé jutás volt a tét a Phoenix legutóbbi kupameccsén, amikor a Nyíregyháza csapatát fogadta hazai pályán. A színvonalas, jó iramú találkozón szinte végig dominálni tudott csapatunk, és szép győzelmet aratva jutott tovább a mérkőzéssorozatban. Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK – HÜBNER Nyíregyháza BS: 88-64 (19-13, 31-17, 18-18, 20-16) 2025.…
-
Nagyarányú győzelemmel kezdtük a Hepp-kupát!
A DEAC U23 vendégekén kapcsolódott be a Phoenix a Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa 2025/2026-os sorozatába. A november 4-ei találkozón harmincpontos győzelmet aratott a Vida Zoltán másodedző által dirigált csapat. DEAC U23 – Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK: 65-95 (17-21, 15-22, 11-24, 22-28) 2025. november 4., Oláh Gábor Utcai Sportcsarnok, Debrecen. Játékvezetők:…
-
Remekelt a Phoenix a Hepp-kupa döntőjében! Megvan a bronzérem!
Felemás két napon vagyunk túl, hiszen a kupadöntő első napját vereséggel, a másodikat azonban igen jelentős győzelemmel zárta a Phoenix. Mindez azt eredményezte, hogy megszereztük a Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa bronzérmét a 2024/25-ös idényben! Március 8-án a Piros csoport ötödik pozíciójában állomásozó Nyíregyháza ellen vívtunk sikertelen mérkőzést, ám 9-én a…













